Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-02-01 / 2. szám
ZENEI ÉLET SVÉDORSZÁGBAN Zeneszerető ember bármerre vetődik, mindenüvé betekint, ahonnan muzsikaszó hallatszik kifele. Ha meg egyenesen azzal a céllal járja a nagyvilágot, hogy a tömegek szabadművelődési törekvéseit figyelje, a zenei életet semmiképpen sem mellőzheti, hiszen a zene az a művészei, amelynek közvetítésével a legnagyobb tömegek találkozhatnak a múzsákkal. Lehet, hogy ezek a múzsák néha csak kócos nimfák, dehát... az is jellemző az emberre, hogy kiket téveszt néha össze az ideáljával. • A Hangverseny palota a stockholmiak elsőszámú zenei szentélye. Egyetlen óriás, súiyos kockatömb. Előtte viszont a korinthusi oszlopok mintha kissé túlkecsesek és hosszúak volnának. A svédek tudják, hogy ők maguk szegletesek és nehézkesek, ezért sokszor eltúlozzák könnyedebbnek szánt mozdulataikat, ellensúlyozásul. Szentélyt mondtam? Valóban: hangversenyes esteken az oszlopok előtt benzines fáklyák lobognak s vetnek titokzatosan imbolygó fényt Apollónak az épület előtt álló lantos szobrára, mely körül driádok lebegnek, magasba emelkedve a muzsika révületében. Mikor először merészkedtem be, odabenn Eckeberg vezényletével éppen Beethoven-est folyt, a Fidélió-nyitánnyal és G-dur zongora-versennyel. Az utóbbit Casadesus játszotta, szerényen és sok ízléssel. De mivel északon vagyunk, Sibelius sem maradhatott ki a népszerű műsorból: a D-dur szimfóniáját adták elő. Második alkalommal Weber „Bűvös vadászkának nyitányát és Csajkovszkij D-dur szimfóniáját hallottam a magyar származású Garagulg Károly vezényletével, a skandinávok közül pedig egy Fernström nevű szerzőnek ügyes fagot-koncertjét. Szilveszter este megint Garaguly dirigált valami népszerű műsort. Liszt-rapszódiával, Rákóczi-indulóvai. De harmadszor már nem mentem be. Ezek az alkalmak a Hangversenybarátok Egyesületének sorozatában megrendezett estek voltak. Az egyesület hangversenyeinek célja: a zenei értékeket eljuttatni a legszélesebb néprétegekhez. Most igazán semmi értelme sem volna az egyes számokat bírálgatni, de annál érdekesebb megállapíthatni a következőket: 1. Itt a fenti műsorok számítanak könnyű és népszerű muzsikának. Közönség is van rá. Mindkétszer zsúfolt házban szorongtam. Utolsó délelőtt váltván jegyemet, már csak a legolcsóbbat kaphattam, kélkoronásat. A legdrágább hat koronát kóstált volna. Először a kakasülőre kerültem, másodszor a földszint legelső sorába. Itt az a hely a legdrágább, amelyik a legjobb: az első emelet első körsora. 2. Nemzeti szerzőiket sohasem hagyják ki műsoraikból. 3. A hallgatóság: kereskedősegédek, gépírónők, szélesujjú iparosok, tisztviselők, akik munka után az este nem a cukrászdába ültek be szórakozni, hanem a hangversenyterembe. De vagy kétezren, egy-egy alkalommal. Közben elmajszolgalnak fejenként húsz deka csokoládét. 4. A legnépszerűbb stockholmi karmester magyar ember, aki vagy húsz esztendeje műveli nagy tisztességgel a svéd főváros közönségét. 5. A beethovenes népszerű hangversenyek ebben az óriási nagyteremben is zsúfoltak. Azokat a zenei estéket, amelyeken nem a mű a fontos, hanem holmi világjáró művész akar a figyelem központjába kerülni, a kisteremben tartják. Megemlítem: hegedült itt ez idő alatt egy Teles Ádám nevű magyar is. A stockholmi nagy lapok nagyon 112
