Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-05-01 / 5. szám

rek mindennapos körútja). A világon csak akkor lesz béke, ha a hatalmak ezt a tényt tudomásul veszik. ,,A világ egyetlen részében sem lehet béke, ha nem vetették meg a béke alapjait a világ minden részében.“ Egyrészt arra hívja fel a figyelmet, hogy Európa égő problémáinak megoldása mellett Kelet kérdéseit sem szabad elhanyagolniok a világ politikusainak. Másrészt a világ gazdasági problémáinak rendezését követeli, mert „politikai nemzetköziség gazdasági nemzetköziség nélkül olyan, mint a futóhomokra épített ház.“ Anynyira komolyan veszi a világ egységét, hogy szinte már ad absurdum viszi: „Ha bárkinek az életszínvonala emelkedik bárhol a világon, egy hajszálnyit ez is hozzájárul minden ember életszínvonalának emeléséhez, mindenütt.“ Szembefordul Willkie mindenféle imperializmussal is, a nyugati hatalmak imperializmusával is s világosan kimondja: ezt a háborút a népek szabadságáért viselték a szövetségesek, márpedig „szabadság alatt a gyarmati rendszer határozott lebontását értik“ Afrikában és Keleten egyaránt.

Amerikában, ahol még a hivatásos politikusok nagy többsége is éppúgy messziről és tájékozatlanul látja csak a többi kontinensek életét, mint nálunk s úgy érzi, mi köze sincs hozzá, rendkívül nagy visszhangja volt Willkie figyelmeztetésének: Amerika nem külön világ többé. Sürgető kérését azonban, hogy a nagyhatalmak addig egyezzenek meg minden háború utáni kérdésre vonatkozóan is, egészen a részletekbe menően, amíg a háborús szövetség feltétlenül összetartja s megegyezésre kényszeríti őket, nem hallgatták meg. Ma látjuk, hogy milyen kár.

Victor János

HIDVERÉS

A váradi hídverő«. Román-Magyar Szellemi Együttműködés (Anonymus, 1946).

A „Familia“ című nagyváradi román folyóirat 1935-ben magyar és román írók megszólaltatásával ankétet rendezett a magyar-román szellemi együttműködés lehetőségeiről. Ennek az ankétnek anyagát, magyar részről többek között Zilahy Lajos, Babits Mihály, Benedek Marcell, Illyés Gyula, Ligeti Ernő, Molter Károly, Germanus Gyula hozzászólásait adja ismét közre ez a kötet. Hogy mit jelent az írók állásfoglalása ebben a kérdésben, nagyon szépen érzékelteti M. G. Samarineanu, a „Familia“ szerkesztőjének bevezetőjében a következő néhány sor: „Egyszer, amikor Debrecen felé átléptem a határt, szívemben némi aggodalom bujkált. Biztos voltam a felől, hogy az első honpolgár, akivel találkozom, legyen az városi vagy falusi ember, ásóval vagy bottal úgy is fejbe vág. Elsőnek egy magyar paraszttal találkoztam, de a rossz helyett, amire el voltam készülve, tisztességtudóan megemelte kalapját és úgy üdvözölt. Egy városi

polgár pedig, éppen a soviniszta Debrecenből, amikor megtudta, hogy román vagyok, tömi kezdte nyelvemet s úgy próbálta közölni gondolatait. Mennyi gyalázkodást kellett a szellem embereinek nap mint nap írásaikba csempészniük, hogy író létemre azt higyjem, amit hittem?“—A kötet elején történelmi tanulmány ismerteti a magyar-román együttélés és együttműködés nagyváradi és biharmegyei múltját.

„A váradi hídverés" a magyar kiadással egyidőben román nyelven is megjelent.

(-)

I. TÓTH ZOLTÁN: Az erdélyi román nacionalizmus első százada. 1697—1792. (Teleki Pál Tudományos Intézet — Athenaeum, 1946).

Hogyan lesz egy elnyomott, szegény, tanulatlan tömegből öntudatos nemzet — ezt vizsgálja az erdélyi románság példáján a szerző.

A XVIII. sz. végéig a román népből csak a magyar nemesség felé vihetett a felemelkedés útja, román értelmiség tehát nem alakulhatott ki. Az „uniált“ (görögkato309