Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-05-01 / 5. szám
emberi szellem legmagasabb csúcsáig. A Hamvas igen-igen sok, akár valami legősibb vagy keresztyén vallási vagy misztikus szövege mellé ugyanolyan értelmű, de kifejezőbb, meggyőzőbb Ady-vers vagy prózapasszust tudnék állítani. Földessg Gyula HEGEDŰS GÉZA: Az óceán vándora (Szikra). „A rabság sohasem tesz jót a kultúrának“ — mondatja Hegedűs Géza Nikolaj Nikolajevics Mikluha Maklajjal, de nincs is rá nagy szükség, hogy eféle kijelentéseket adjon hőse szájába: mindennél kifejezőbb élete meséjét elmondani. Maklaj-ról a tájékozottak is csak annyit tudnak, hogy a darwinizmus" körüli harcokban döntő jelentőségű mongolránc-vizsgálatokat egy kimondhatatlan nevű orosz kutató végezte. Anekdótikumként emlegetik néha, hogy Bismarck kancellárral egy fantaszta „Mi pápuák“ kezdetű kiáltványban akadt össsze. Most ebben a végig érdekfeszítő regényben azonban a nagyközönség előtt is sok-sok epizódjával bontakozik ki egy nagyszerű ember élete története a szentpétervári egyetemi tüntetéstől nyugateurópai egyetemek laboratóriumain, Hackel, Darwin és más nagynevű tudósok társaságán, az Uj Guinea szigetén a benszülöttek közt eltöltött éveken, rövid ausztráliai közjátékon, a gyarmatosító európaiak elleni harcon át a Bismarcknak küldött memorandumig. Az európai közvélemény nem tartja szívesen számon sem Nikolajevicset, „a civilizálatlan“ orosz tudóst, sem Maklajt, aki még a pápuákat is ember számba akarta vétetni. Hegedűs Géza azonban könyörtelenül leleplezi, hogy ez az „európai“ közvélemény Énekeitől származik, aki mint jó német hazafi „valami csoda folytán azt szeretné kimutatni, hogy a német nép olyan magosrendű emberfajta, ame. lyet más soha semmi körülmények között el nem érhet.“ Az is nyilvánvalóvá válik, hogy ha nem veszszük emberszámba a gyarmati embert, Bismarck és bankárosai oldalán állunk. Nagyon hálásak vagyunk Hegedűs Gézának ezért a könyvért, amelyben a mi számunkra effajta megszívlelendő kijelentések olvashatók: „Azért értik meg olyan nehezen egymást a hatalmamasok és a jogtalanok, mert más nyelvvel kezdik az életet.“ ,,A rabpapagályok nem beszélni tanulnak meg, hanem utánamondani azt, amit a rabtartók mondanak.“ Annak meg különösen nagyon örülünk, hogy ilyen dolgokról élvezetes és fordulatos regényben olvashatunk. Kontra György WILLKIE: Oszthatatlan világ (ford. Pán Imre, Forum). _ Wendel Willkie az elnökválasztáson volt ellen jelölt je, Roosevelt, megbízásából 1942 őszén háborús diplomáciai küldetésben hét hetes földkörüli repülőútra indult. Egyiptomot, Palesztinát, Szíriát, Irakot, Iránt, Törökországot, Oroszországot, Kínát látogatta meg útján. Ebben a könyvében úti élményeiről számol be: így többek között látogatásáról Montgomery tábornok főhadiszállásán El Alameinben, éppen a nagy támadás megindulásakor, látogatásáról a Moszkva előtt húzódó orosz fronton, Sztálinnál, a jakut szovjetköztársaság fővárosában, Csungkingban Csang-Kai- Seknél. Elfogulatlan kíváncsisággal szemlélődött mindenfelé s őszintén ad számot könyvében benyomásairól. Élményeit színesen adja elő, érdekesen, legtöbbször saját néhány szavukkal,, egy-egy kérdésére adott válaszukkal jellemzi az államférfiakat, hadvezéreket, közembereket, akikkel útján találkozott. Jellemzéseiben állandóan ott bujkál az angolszász ember csendes, mégis fölényes és néha nagyon maró humora. Érdekes például ma olvasni De Gaulle tábornokról annakidején írt sorait. A nagy jelentősége azonban ennek a könyvnek nem a különben magában is kétségtelenül értékes úti beszámoló, hanem az a világpolitikai elgondolás, amely a beszámolók során kibontakozik. A világ egy és oszthatatlan: hirdeti az amerikai politikus, aki 49 nap alatt körülrepülte ezt a világot (de a 49 napból 30-at a földön töltött s hangsúlyozza, hogy semmivel sem volt megerőltetőbb ez az út, mint az amerikai üzletembe308
