Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-05-01 / 5. szám
A MAGYAR IFJÚSÁG KULTURÁLIS KAPCSOLATAI A KÜLFÖLD IFJÚSÁGÁVAL A nacionalista rendszerek egyik nagy bűne az volt, hogy elzárták! egymástól a különböző országok ifjúságát. Ezzel az volt a céljuk, hogy tehetetlenné tegyék a fiatalokat az egymás ellen uszító propagandával szemben és így háborús törekvéseik végrehajtására vak eszközöket nyerjenek. A demokrácia evvel szemben azt akarja, hogy a különböző országok fiataljai megismerjék, megszeressék egymást és így a közös érdekeken alapuló béke híveiként nőjenek fel. Egymás megismerésének egyik legjobb útja egymás kultúrájának ismerete. Ifjúsági szervezeteink már eddig is jelentős munkát végeztek ezen a téren. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség, amely 64 nemzet 45 millió fiatalját egyesíti, idén nyáron Prágában Világifjúsági Találkozót rendez. A Találkozó programjának legfényesebb pontja kétségtelenül a kultúra minden ágára kiterjedő verseny lesz, amelynek során a világ legjobb fiatal zenészei és zenekarai, énekesei, színművészei, táncosai, népi együttesei és képzőművészei mérik össze tehetségüket a Találkozó négy hete folyamán. Ezeken a versenyeken elindulnak kulturális életünk fiatal kiválóságai és semmi kétségünk az iránt, hogy éppen olyan jól meg fogják állni helyüket, mint az eddigi hasonló természetű, de sokkal kisebb méretű versenyek során. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség azonban nemcsak ilyen nagy, ünnepélyes versenysorozattal, hanem más, mindennapos utakon-módokon is igyekszik elősegíteni a különböző országok ifjúságának ismerkedését és barálkozását. Párisi székhelyén külön iroda foglalkozik a fiatalok nemzetközi levelezésének megszervezésével és a beérkező levelek ezreinék továbbításával. Ebbe a levelezésbe a Magyar Ifjúság Országos Tanácsán keresztül bárki bekapcsolódhat, nyelvi nehézségek esetén a MIOT fordító szolgálata minden érdeklődő ifjúnak szívesen siet segítségére. A DIVSz állandóan szervezi a különböző országok ifjúsági sajtójának és irodalmának cseréjét is. A MIOT természetesen ebből a munkából is kiveszi részét. Az érdeklődőknek igen bő anyag áll rendelkezésükre, amelyből úgyszólván az egész világ ifjúságának életét megismerhetik. A Szovjetunió ifjúságával a magyar ifjúságnak igen értékes kulturális kapcsolatai vannak. A Szovjetunió tette lehetővé először a háború után a magyar diákok számára, hogy külföldre menjenek tanulni. A leningrádi és más szovjet egyetemeken számos magyar diák tanul és ezidén újabb csoport csatlakozik hozzájuk. A szovjet egyetemeken lévő magyar diákok levelei beszámolnak a szovjet ifjúság éleiéről. Az eredményes munka és a korlátlan tanulási, fejlődési lehetőségek élete ez. Erről az életről adott hű tükröt az a nagysikerű kiállítás, amelyet a MIOT a Szovjet Antifasiszta Ifjúsági Bizottság által rendelkezésére bocsájtott anyagból ez év márciusában a Nemzeti Múzeumban rendezett. A világviszonylatban is szépen kialakult kapcsolatok mellett természetesen a legtöbb lehetőség és eredmény a szomszédos, dunamenti országok ifjúsága felé mutatkozik. A Balkáni Ifjúsági Tanács idén januárban igen szép programot dolgozott ki Magyarország, Jugoszlávia, Bulgária, Románia és Albánia részvételével, ez országok kulturális kapcsolatainak elmélyítésére. A program középpontjában a különböző országok népi kultúrájának megismerése áll. Valamennyi érdekelt ország ifjúsági szervezete, nálunk a MIOT, népdalkönyvei ad ki, amely a Balkáni Ifjúsági Tanács munkájában résztvevő országok hat-hat legszebb népdalát tartalmazza. Ez a daloskönyv nemsokára nálunk is sajtó alá 296