Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-05-01 / 5. szám
erre: „Belekezdtem száz különféle dologba, de nem tudtam befejezni, egyetlen elbeszélésemet sem, de még csak egy teljes töredéket sem tudtam alkotni.“ (Egyik levelében írja ezt.) S a „titkos métely“ épúgy rágja, emészti az orosz Gogolyt, mint a mi Arany Jánosunkat. A „Mirgorod“ teszi híres emberré Gogolyt. Bjelinszkij, a legnagyobb orosz kritikus nagy elismeréssel ír Gogoly rendkívüli tehetségéről. Zsukovszkij, az akkori orosz írók Nesztora és Puskin, az írófejedelem, már barátjukul fogadták s ösztönzik írásra a nehezen munkához látó Gogolyt. Különösen Puskm fogadja pártfogásába s ő adja neki a „Holt Lelkek“ és a „Revizor“ témáját. Gogoly gyötrődve, de azért hűségesen hozzálát a penzumhoz és két pompás remekművet ajándékozza meg a közönséget. Az előbbi regény, az utóbbi vígjáték. S most tegyünk egy kis kitérőt. Gogoly 1828-ban került a cárok városába, Pétervárra. Nagy reménységekkel jött ide. Pénze kevés volt. Azt is beleölte egy külföldi útba s egy langyos, forsriftos idilljének a kiadásába. (Persze, az idillt a kritika szörnyen levágta.) Arról álmodott, hogy itt, ebben a pompás, csillogó, mozgalmas, előkelő, kultúrált városban valósíthatja meg a lelkében eddig, még csak ködösen kavargó nagy terveket, Irodalmi tervei egyáltalán nem voltak. Inkább állami hivatalra vágyott s így akart hatalmat kapni a kezébe, hogy nagy reformokkal változtasson az elmaradt Oroszország ábrázatán. S mi történik? Ami általában történni szokott a Gogoly-féle emberekkel: rákényszerült a pénztelenség miatt egy jelentéktelen kis állami hivatal elfogadására, névtelen íogalmazócska lesz belőle. S ő mindig félt, szinte betegesen attól, hogy ismeretlenül marad. íme: készen volna a tragédia. De Gogoly nem sokáig bírja a hivatali életet. Mihelyst lehet, ki is lép az állami szolgálatból. Annyi haszna volt azonban a hivataloskodásból, hogy itt ismerkedett meg a csinovnyikok (állami, hierarchikusan egymás fölött álló hivatalnokok) számtalan válfajával. Ezek a csinovnyikok aztán nemsokára meg is jelennek Gogoly írásaiban. „Revizor“ című komédiáját 1835-ben fejezte be. Ennek a hőse Chlesztákov, pétervári csinovnyik. Utazás közben egy vidéki városkába vetődik. Ott éppen várják a fővárosból a revizort. Chlesztákov Pilátus módjára belekerül a krédóba, azt hiszik ő a revizor, s a félreértésből számos kacagtató helyzet keletkezik. Mikor aztán az igazi revizor megérkezik, kiderül a félreértés, de Chlesztákovunk már túl van akkorra árkon-bokron. 1836-ban adták először a „Revizor“-t s hihetetlen sikere volt. A premieren a cár is megjelent és harsogva kacagott ő is. Persze, a csinovnyik-rend agyon tudta volna verni Gogolyt mérgében. Gogoly mesterien értett ahhoz, hogy a hétköznapit, a jelentéktelent, a laposságot hatalmas írói teremtőerővel varázsolja az olvasók szeme elé. Ez az ő úgynevezett realizmusa. így beszéli el annak a kis csinovnyiknak — Akákij Akálsievicsnek — a históriáját is, akitől az útonállók elrabolják nagy nélkülözések és takarékoskodások révén szerzett úri télikabátját. S történik vele mindez boldogságának tetőfokán, hazafelémenet főnökének fényes estélyéről. Szegény Akákij Akákievics eddig még nem volt ilyen helyen. Uj, szép télikabátja van, finom, előkelő társaság fogadja be s aztán jön a rettenetes csapás: lelkiismeretlen banditák tönkreteszik boldogságát durván, embertelenül. Bele is hal ebbo a csapásba s elmúlása is olyan csendben történik, olyan jelentéktelen, mint amilyen élete is volt. Még visszajár egy darabig kísérteni azért és bosszút áll az elrabolt télikabátért egy magasállású csinovnyikon, akinek a segítségét hiába kérte a tettesek és a télikabát előkerítésére. A „Köpeny“ című elbeszéléséből tudjuk meg mindezt. Először Arany János fordította le németből. Még 1835-ben, a „Revizor“ írása közben belefogott Gogoly nagy prózai poémájának, a „Holt Lelkek“-nek az írásába, de a mű csak 1842-ben jelent meg „Csicsikov kalandjai, avagy Holt Lelkek“ címmel. Ez Gogolynak a legnagyobbiéiekzetű s egyben legjelentősebb munkája. A címben jelzett Csicsikov bricskáján bejárja Oroszországot és mindenütt, ahol teheti, megveszi a „holt lelkek“-et, vagyis a maga nevére íratja 292
