Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-05-01 / 5. szám
náluk régebbi idő óta nem újság és akkor talán nem emlegetjük többet fennyedén kultúrfölényünket. Ne is emlegessük, nincs ilyen. Van egyéb emlegetni valónk. Valaha a XVII. században még éreztünk valamelyes felelősséget a tőlünk keletre lakó népek kultúrmissziónáiása iránt, mi, „az európai kultúra keleti bástyája“. Az erdélyi fejedelmek románra fordíttatták a bibliát, abban a korban az volt a legmodernebb és legmagasabb rangú kullúrtett. Az erdélyi fejedelemség megszűntével ez a miszsziós tűz kialudt, kulturális kapcsolatunk előbb ellanyhult, később teljesen meg is szűnt Romániával. És érdekes, mintha a kapcsolatok megszűnése óta várakozó álláspontot foglaltak volna el a románok, a reformáció kései utórezgései tapasztalhatók különösen parasztrétegükben egy idő óta. Sok vallásos szekta dolgozik körükben lelki ébredésükön, részben kötetlen formában, részben az orthodox egyházon belül. (Az ostas-mozgalom tagjai például legtöbb helyen bennmaradnak az orthodox egyházban vagy legalább is orthodox jellegű szabad-egyházakként működnek tovább.) Megjárjuk, ha egy szép napon román evangélisták kezdik meg az ébresztgetést közöttünk, akik elég restek és lelkiismeretlenek voltunk közibéjük nem menni az örömüzenettel. Az orthodox görögkeleti egyház vezetői közt is sok régi és kipróbált harcosa van a demokráciának, köztük elsősorban hadd említsük meg Gala Galaction bucuresti-i theológiai professzor nevét. IV. Alig hogy végérvényesen és teljes-tökéletesen lemondtam elmémben és szívemben kultúrfölényünkről, kopogtat valaki dolgozószobám ajtaján, engedelmet nyervén a belépésre, beköszönt hozzám Avram Todor, a bucuresti-i egyetem magyar lektora,'a Tudományos Akadémia könyvtárosa, egyébként középiskolai tanár is egyben. Elkezdtünk beszélgetni. Nem éreztem semmiféle kultúrfölényt, nem érzett ilyesmit, úgy vettem észre, ő sem. Elolvasta, nemsokkal megjelenése után az én „Csúcsai front“ című pedagógiai regényemet. Ennek kapcsán egy darabig pedagógiai problémák érdekeltek bennünket. Aztán egy budapesti egyetemi hallgatóra fordult beszélgetésünk sorja, aki jelenleg ösztöndíjas a bucuresti-i egyetemen, tudományos értelemben véve Avram Todor a gyámja, ki meg valahogy úgy került az én buzgó és szűnni nem akaró noszogatásaim következtében. Végül a budapesti román-magyar szép napoknak örvendeztünk és annak, hogy milyen szeretettel vették körül a Lónyay-utcai gimnáziumban a román miniszterelnököt az egykori szászvárosi diákok, jórészt iskola-, kisebb részben osztálytársai. — Mikor a Mocsáry Lajos-kollégium megnyitásán a velünkjött temesvári román csoport román táncokat kezdett 277
