Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-05-01 / 5. szám

KULTŰRFÖLÉNYÜNK ÉS A ROMÁNOK

I.

1910—11-ben Tirolban voltam császárvadász önkéntes. Az úgynevezett önkéntes iskolát az .északtiroli Hall in Tirolban végeztük el, gyakorlati kiképzésre, századhoz a déltiroli Tioneba kerültünk, olaszok közé, nem is a magunk tiroli császárvadász ezredéhez tettek bennünket, hanem egy cseh Feldjägerbataillon vendégszeretetének váltunk élvezőivé. Harmadmagammal fogadtunk közös szállást, egy végzett gazdász, egy román ügyvéd és én, a tizennyolcesztendős nem rég maturált fiatal gyerek. Debrecenvidéki létemre egy kicsit sok volt nekem a rámszakadt nyelvi problémák tarkasága és súlya. Egyszerre ennyi minden ostromolt: a könyvek és színházak irodalmi német nyelve, a tiroli dialektus, az úgynevezett hadseregnyelv, az irodalmi olasz, a tionei ladin, a cseh és lakótársam anyanyelve, a román. Én magam addig magyar anyanyelvemen kívül más nyelvet csak olyan mértékben hallottam, amekkorára Debrecenben, a reformátusok kollégiumában ilyesmire mód és alkalom adódhatott. Édeskeveset, majdnem semmit.

Lakótársaim közül a román ügyvéd volt az idősebbik. El lehet képzelni, mekkora respektussal viseltettem Iránta, hiszen a fiatalabbikat, az okleveles gazdát is tiszteltem módfelett. Mikor lesz még nekem oklevelem, neki meg piáris van. Az ügyvéd nálánál is idősebb és konszolidáltabb.

Hál így tessék tudomásul venni a helyzetet. Adva van egy fiatalember, meg egy idősebb úr, akit amaz a rendesnél is jobban tisztel és becsül. Azonkívül a megadott fiatalember naponkinti közelharcot vív egy féltucat idegen nyelvvel, helylv el-közzel bizony élet-halál harcot, hiszen a kardbojtja függ attól, hogyan fékezi meg az armée-deulsch vadcsikaját a veszedelmesen közeledő tisztivizsga végzetes napjáig. (Azért tempózom így, mert cifra dolog következik.)

Ilyen körülmények között egy este a monarchia etnikai tarkabarkaságáról esik szó. Úgy emlékszem, én voltam a ludas, keservesen kifakadtam, miért nem tehetem le magyarul a vizsgát. Az ügyvéd arca egészen elsötétült e panasz hallatára.

— Kölyök (ezt a nevet adták nekem, hatványozott kiskorúságomra való tekintettel), ne légy szemtelen. Adj hálát az Istennek kedvező sorsodért.

Eleinte azt hittem, tréfál s tódílani akartam a tréfáját. De rendreutasított.

— Okosabb embernek tartottalak kölyök. Kezet kellene

271