Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-05-01 / 5. szám
KÖZÖS DOLGAINK Egyre nyilvánvalóbb, hogy a szabadművelődés Magyarországon nem egyszerűen kulturális probléma. A nép és a müveit réteg között méli/ szakadék van, magas kultúránk hSin ti néj) kultúrájára épült. A nép érié- / keit a nemzet egésze nem ismerte 'el értéknek, csak fizikai munkáját használta ki. Ezért lett a nép bizalmatlan s közönyös a felsőbb osztályokkal s műveltségűkkel szemben. El is sorvadt kultúrája, hiszen nem fejlődhetett, nem teljesedhetett ki modern, európai nívójú kultúrában. Már nem fogadja el közeledésünket, az általunk kínált értékeket, amíg nem látja bizonyosan, hogy ezúttal nem valami modernebb kizsákmányolási, beugratási formáról van szó, hanem tényleg elismerjük a teljes élethez való jogát (tehát: jogát az egész kultúrához), tehát érdemes élnie, lehetnek igényei. Szóval népünk közérzetét kell megváltoztatnunk. Nyugateurópában más a helyzet. Ugyanazt a kultúrát őrzik és élik a társadalom különböző rétegei, csak persze különböző gazdagságban és különböző finomsági fokon. S ha többre vágyik valaki, aki kevesebb iskolát járván kevesebbet kapott ebből az egységes kultúrából, felnőtt korában is pótolhatja a mulasztottakat a szabadművelődés intézményei s a könyvek, rádió segítségével, minden zökkenő nélkül. Hol is volna a zökkenő? Hisz — hogy zenei példát vegyünk, mert a kultúra formái olt figyelhetők meg legtisztábban — Lully és francia társai a francia népdalt nemesítették meg, bármilyen exkluzív társadalmi osztály számára írtak is, Beethoven a német népdal motívumait dolgozta ki monumentálissá, Verdi is az olasz nép dallamvilágát öltöztette operai jelmezbe. S nem csak a nagy népeknél ilyen szerencsés a helyzet: a kisebbek (belgák, dánok stb.) ezeknek a rokonai kultúrájukban is s ők is magukénak érezhetik mindezt a kultúrkincset. És közös mindnyájuk kultúrájának alapja: a római birodalom öröksége, ami beleivódott Nyugatcurópa talajába, Germániában is, és minden itt létezhető műveltségnek egységes stílust ad. A primitív népi műveltség Nyugateurópában az élet érdekében s törvényeinek megfelelően halt el, vagy gyengült meg, mert formái megtalálták a fejlődést, magaskultúrává nemesedhettek s a nép bele tudott illeszkedni a modern formákba. Keleteurópát már nem tudta ennyire átitatni a görög-római kultúra. A most itt élő népek megérkeztekor Bizánc már elég gyenge volt s az öregség merevsége érzett rajta. A nyugati társadalmak meg csak az első évezred végén alakultak ki annyira, hogy a maguk formáinak hódító erőt adjanak. A Dunavidéken és a Balkánon tehát már többé-kevésbbé kialakult népi egyéniségek állanak szemben ezer évvel ezelőtt is a görögrómai örökséggel, nem tekinthetik azt egyszerűen a magukénak, amint nem is utasíthatják el. Hozzá, illetve képviselőihez való viszonyuk adja kultúrájuk feszültségét: népükben önmagukat őrzik, felsőosztályaikon keresztül meg a modern, nívós ételre jogosító idegen kultúrát veszik magukba. Az a kérdés, saját egyéniségüket gazdagítják-e az idegen kultúra tápanyagaival, meg tudják-e emészteni, eljuttatják-e a vérkeringés természetes útjain a szervezet minden részébe. Hogy Magyarországon ez eddig milyen kevéssé sikerült, arról már sokat hallhattunk. De problémáinkat világosabbá, a kivezető útat simábbá tennénk, ha nem elszigetelten, hanem szomszédainkkal való összefüggésben néznénk a magunk életét. A magyar történelemben, kivált ha így kulturális szempontból vizsgáljuk, az egész Keleteurópában egyformán szembenálló erők csapnak össze. Csak éppen itt a legerősebb, a legletagadhatatlanabb az összecsapás, mert a magyar magaskultúra mindig könnyen táplálkozhatott a szomszéd nyugati kultúrákból, a magyar nép kultúrája viszont mindig megmaradt a keleteurópai folklór 257
