Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-04-01 / 4. szám

a hatósugarába eső munkás tärsadalmat is. Félévszázad alatt ez a zenei tevékenység irányát és módszereit illetőleg jelentős változásokon ment keresztül. E változások a résztvevő tagegyesülelek műsorában is tanulságosan tükröződnek. Az egyes tagegyesületek a fejlődésnek megfelelő állandó változás különböző fokozatain állanak. Egyesek a szokványos közízlésnek megfelelő kellemes zenét vették műsorukra (Brahms, Erkel, Demény), mások programmuzsikát (Haydn: Parasztok kara, Mihály: Szakszervezeti induló, Székely: Hároméves terv stb.), azonban őszinte örömünkre megállapíthatjuk, hogy a tagegyesületek teljes műsorának legnagyobb százaléka mégiscsak megtalálta azt a zenei vonalat, amelyen az értékes zene magyar közönség körében pedagógiailag legszerencsésebb módszerrel népszerűsíthető, mégpedig Bartók Béla és Kodály Zoltán és tanítványaiknak zenéjét. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy Ujj Józsefnek, a kiváló munkásdalegyleti karnagynak műsorában is a Kodály-számok jelentették az igazi sikereket, s ez a közönséget is dicséri, Vásárhelyi Zoltán, Péter József és Szőke Tibor pedig dalárdájuk műsorát vegyítés nélkül, kizárólag az új magyar zenei irány anyagából állították össze. Ez pedig kiállás és vallomástétel érték, módszer és program mellett. Az értékfelismerés helyes, a módszer és útirány célravisz, a programhoz tehát gratulálunk. Bízunk benne, hogy a Szövetség ez irányvonalát a még iránytkereső tagegyesületek is követni fogják és példásan fegyelmezett zenei munkájuk munkástársadalmunk ízlésének hathatós tényezője lesz.

Szathmáry Lajos

SZÍNHÁZ

DÉRY TIBOR: TÜKÖR (Nemzed Színház). Annyira várjuk már az új magyar drámát, amely a színpad művészetének jelképeivel fejtené meg számunkra a múlt évek eseményeit, annyira szeretnénk megszületettnek tudni, hogy amikor a főpróbáról néhány perccel elkésve léptünk be a Nemzeti Színház nézőterére, éppen Major Tamás és Tapolczay Gyula heves öszszecsapásánál, az első percekben a jelenet szuggeszliója alá kerültünk s kezdtük hinni; végre itt a várt mű. Sajnos, nem sokáig maradhattunk meg hitünkben. A cselekmény intenzitása alábbengedett, a színpadon mozgó alakok hosszadalmas vitákba és magyarázkodásokba bonyolódtak egymással különböző komplikált kérdések üsztázására, majd időnként a darab különbeni stílusába egyáltalában nem illő patétikus monológokat mondtak el. Jelenetrői-jelenetre éreztük, hogyan küzködik az író a két szempont közt: a realitás hű képére formálja vagy a propaganda leegyszerűsíted igazságainak ábrázolására rajzolja alakjait: ez az ingadozás többszörösen megtöri a darab stílusát. A keretjáték szereplőinek az ókori kórus szerepét szánta a szerző: de nem tudott semmi új momentumot, akárcsak egy a darabban magában ki nem mondott értékelő ítéletet reájuk bízni. így egészen felesleges ez a darab körüli külön játék a rádióval és erőltetett is, hogy a keretjáték alakjai annyira másodpéldányai a tulajdonképpeni darabnak.

CSEHOV: HÁROM NŐVÉR (Vígszínház). Megint csak zavarba jönnénk, ha iskolás módon a meséjét kellene elmondani a darabnak. Mint a ,.Jegor Bulicsov“, a „Három nővér“ sem az események és külső körülmények megoldhatatlan ütközésével ábrázolja színpadon a tragikumot. Az elrontott élet megoldhatatlan, elviselhetetlen belső konfliktusairól vallanak Csehov darabjának, világért sem hősei, egyszerűen: alakjai. Élik életüket évrőlévre, íelvonásról-felvonásra jönnekmennek és beszélnek a színpadon s d-agikus maga az a tény, hogy élnek, mert olyan életet élnek, amilyet — holott a vágy megvan bennük egy szebb, értelmesebb, teljesebb élet után. S az idő múlik, az élet telik és a vágyak nem valósulnak meg, egyre kevesebb a remény, hogy még valami máskép legyen. Az utolsó felvonásban elmegy a kisvárosból a garnizon, elvonul a daliás alezredes, eldördül egy pisztoly is — de mindez már csak külön nyomaték, hangsúly.

244