Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-04-01 / 4. szám
A FALU ÉS A TECHNIKA Hála a technika gyors haladásának, már kis faluk is hallgathatják ma dolog végeztével a rádiót és ha máskor nem, úgy legalább vasárnaponként bemutat nekik a falusi mozi egy-egy filmet is. Nem mondjuk a világért sem, hogy ezzel most már megelégedhetünk. Ez csak kezdet és sok tekintetben egészen más úton kell tovább haladnunk. Például a falvakba, kereskedelmi érdekből, igen sokszor nem azok a filmek mennek te, amelyek; érdekesek és élvezetesek, hanem leginkább csak, amelyek másutt — városokban — megbuktak és most a vállalkozó „jó lesz a falunak ez is” felkiáltással elküldi azokat a falu mozisának. Tudjuk, hogy ennek más üzleti oka is van: a falusi mozi kevesebb hasznot jelent. De mindegy! A magyar szabadmüvelődés intézőinek segíteniük kell ezen az áldatlan állapoton. S a többi hasonló bajokon. El kell juttatnunk a falvakba is az újabbkori tudomány minden vívmányát. S legelsősorban: magának a tudománynak ma már mindnyájunk életében nélkülözhetetlen ismereteit. A falu elmaradottsága rokonszenves és hasznos lehetett a feudális uralomnak, a demokráciának azonban tennie kell sokmindent, nemcsak hirdetnie, de minden eszközzel előbb-utóbb ki is harcolni, hogy művelődés tekintetében se legyen olyan égbekiáltó különbség az emberek között, mint eddig. Minden emberalkotta találmánnyal azt csinál az alkotója, amit akar. Nem a tudomány és nem a technika ludas abban, hogy az emberek gyűlölik és irtják egymást, hanem az a körülmény, hogy a sok tudást felhalmozott ember még nem jutott odáig, hogy tudását átszűrje lelkiségén és így igaz, müveit, nemes emberré váljon. Ember legyen a szónak magasztos értelmében. Technikai és más tudományos ismeret adásával tehát ezeken a hasábokon s előadásainkon, iskoláinkban egyaránt a magasabbrendü ember kialakítását célozzuk. Ezt az emberszerető embert várjuk a faluról, a vidékről is. Ezért kell minden eszközzel megkönnyítenünk, hogy minden tehetség minél szélesebb körben hasznosíthassa magát az emberiség javára. Az itt és ezutáni számainkban következő természettudományos és technikai vonatkozású felvilágosító cikkeinkkel olvasóink ismereteit szeretnénk gyarapítani, de úgy igyekszünk azok témáit megválogatni s a feldolgozásban is arra törekszünk, hogy vidéki ügyvezetőink vagy az általuk felkért előadók a cikkeinkben közölt anyagot előadások céljára is felhasználhassák. A HANGOS FILM I. Mikor először láttak és hallottak hangosfilmet, sokan megkérdezték: hogyan is lehetséges ez? Nem mindenki kapott feleletet. Most én megpróbálok felelni erre a régi kérdésre. Hogyan tudjuk a mozgást, eseményeket filmezni? Bizony ez egy kissé furfangos dolog. Az emberi szemnek van egy tulajdonsága, melyet a nagy fizikus, Helmholtz, ki is figurázott. Azt mondta, ha neki egy optikus olyan tökéietien eszközt készítene, mint az emberi szem, 240