Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-04-01 / 4. szám
visszaküldené. A film megoldását éppen az emberi szemnek ez a ,,hibája“ tette lehetségessé. Ha meggyujtunk egy villanylánipát és olyan ügyesek vagyunk, hogy azt Vio másodperc alatt et is oltsuk és újból meggyujtsuk, észre se vesszük, hogy közben a lámpát eloltottuk. Szemünk ugyanis csak azokat a változásokat veszi észre, melyek 1/10 másodpercnél nagyobb idő múltán követik egymást. Amikor megnézünk valamit, akkor a tárgyról vagy személyről alkotott kép még körülbelül Vu másodpercig szemünkben marad; ezt a képet nevezzük utóképnek. Ha tehát megvilágítunk valamely tárgyat, aztán sötétben hagyjuk, majd újból megvilágítjuk, de úgy, hogy közben ne teljék el több idő mint Vio másodperc s ha a tárgy a második megvilágításkor kissé más helyzetbe kerül, mint az első megvilágításkor volt, akkor azt fogjuk látni, hogy a tárgy mozdul. Valóságban pedig nem látunk mozgást, de szemünk említett tulajdonsága mozgást láttat velünk. Ez a filmezés titka. Ezt használták fel a Lumiére testvérek arra, hogy megalkossák a mozit. Fényképezés közben egy felső tekercsről egy alsóra csavarodik a filmszalag. Közben a film teljesen laposra simított része áthalad egy fényképezőkamarán. A filmszalag mozgása nem folytonos, hanem szakaszonként való rángatással történik. Amikor a film mozog, a filmet egy szerkezet eltakarja a fénytől. Azokban a pillanatokban, mikor a film nem mozog, a filmgép úgy működik, mint bármelyik fényképezőgép. Másodpercenként kb. 16, mindenesetre több mint 10 felvételt készít. Ha az így készült filmet vetítjük, akjfor a filmen egymásután fényképezett képek egybeolvadnak és szemünk a tárgyakat mozogni látja. Ez az úgynevezett néma film eljutott már két évtizede a tökéletesedés legmagasabb fokára, de ez nem elégítette ki még az embert. Elégedetlensége késztette arra, hogy a néma filmet megszólaltassa és megalkossa a technika egyik legújabb csodáját, a hangosfilmet. II. Nem egy barátom mondotta már nekem: az! még megérti, hogy tájakat foto'grafálnak, sőt az sem egészen elképzelhetetlen számára, hogy a mozgások utánzását és érzéklését szemünk említett hibája segítségével felfogjuk, de azt sehogysem értik, miképpen lehet hangot fényképezni. Pedig erről van szó. Ma már többféle eljárást ismerünk, melyek segítségével hangokat lehet fényképezni. Csak egyet ismertetünk most, a legrégebbit. Tapasztalatból tudja mindenki, hogy a hang keletkezésekor levegőrezgések jönnek létre s a levegőnek ez a rezgése aztán mozgásba hozhat könnyebb tárgyakat is. Ugyanígy rezgésbe tud hozni a hang valamilyen vékony fémlemezt vagy kifeszített papírhártyát. Ezt a jelenséget használjuk fel például a telefonnál, ahol egy fémlemeznek a hang rezgéseire történő ide-oda mozgása két mágnessarok között megy végbe. A lemez állandó táncolására a mágneses tér erőssége megváltozik és így elektromos áram jön létre. Ezt vezetjük azután transzformátor segítségével a másik állomásra. Azt a készüléket, melynél a mágnessarkok előtt a fémlemez mozog, mágneses mikrofonnak nevezzük. Sokféle mikrofon van, azonban jelen alkalommal ezekkel nem foglalkozunk, hiszen célunk a hangok fényképezésének megértése. Állítsunk telefonhallgatónk fémlemezével szoros kapcsolatba, alkalmas módon, egy tükröt, amely épp olyan könnyen legyen elmozdítható, mint maga a fémlemez. Ejtsünk a tükörre fénysugarat. Irányítsuk a tükörre eső fénynyalábot úgy, hogy a tükörről visszaverődő sugár éppen egy keskeny réssel ellátott fémlapra essék. Ha már most a telefont hang éri, a tükör rezgésbe jön. A visszavert fénynyaláb ide-oda mozog és a résnek közben hol nagyobb, hol kisebb részét világítja meg. A megvilágított rés képét egy optikai lencsével — nagyítóval — filmszalagra vetíthetjük. A fűmet aztán előhívják és fixálják," csakúgy, mint akármilyen más fényképezőfilmet. Ekkor a filmen a képnek megfelelően hosszabb-rövidebb csíkok sorozata válik láthatóvá. Ez az első látásra kissé szeszélyesen ható csíksor — a hang fényképe. Tulajdonképpen már készen is volnánk a magyarázattal, de még néhány nehézségre is jó lesz rámutatnom, már csak azért is, hogy 241
