Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-04-01 / 4. szám
látókörük, egyre újabb és újabb tájakat fedeznek fel és mohó érdeklődéssel vetik magukat az eddig el nem érhető dolgok után: látni, tudni, nyelveket beszélni, művelődni. Ennek a szaknak kétszázötven hallgatója van. Ebből kétszázharminc munkás és húsz értelmiségi. Mindannyian az üzemszervezést tanulják. De Budapesten számos más ilyen' tanfolyam működik. Közgazdaságot, történelmi materializmust, magyar történelmet, világpolitikát, természettudományt, a munkásmozgalmak történetét és a Szovjetunióról tanul ezer és ezer munkás, aki kora gyermekkorától kezdve a gép mellett állt és nem mehetett iskolába, meet tíz-tizenkét éves korában a gyárba hajtotta a kényszer, mert zsenge kislány, kisfiú létére kenyeret kellett keresnie. Elképzelhetetlen lelkesedésről számolnak be a munkásakadémia szervezői. A hirdetett előadások jórészéből párhuzamos tanfolyamokat kellett létesíteni, annyian jelentkeztek. Főleg azokban a kerületekben, ahol a lakosság túlnyomó része a munkásságból tevődik össze. így Csepelen, ahol a Weisz Manfred művek hatalmas gyártelepei dolgoznak. Angyalföldön, a Váci-úti gyárnegyed kerületében. Kelenföldén és Kőbányán. Az előadásokat a legkitűnőbb szakemberek tartják. Az óra két részből áll. Először az előadó ismerteti a soronkövetkező anyagot, mintegy egy órás előadásban. Rövid szünet után a kérdések következnek. Ekkor állnak fel a hallgatók és megkérdezik, ha valamit nem értettek meg, vagy ha az előadással kapcsolatosan valami más kérdés merült fel bennük. A munkásakadémia három hónapos. Nyolc hét után írásbeli dolgozatot készítenek a hallgatók, amelyben az előadottakhoz tartozó kérdésekre kell válaszolniuk. Az akadémia vezetői a beadott dolgozatok alapján állapítják meg, hogy ki érett meg a vizsgára. Az esetleges kétes előmenelelűekre külön felhívják a vezető figyelmét, aki igyekszik támogatni azt, aki önhibáján kívül kissé elmaradt társaitól. A harmadik hónap végén jön a szóbeli vizsga. Jellemző, hogy az első ilyen akadémia vizsgázói közül a legtöbben jelesre, alig néhányan jóra feleltek, elégségesen alig egy páran és senki sem bukott meg/ A vizsgálóbizottság égjük tagja meséli, hogy csak ámult és bámult annak a tizennyolcéves telefongyári segédmunkáslánynak a feleletén, áld az atomfizika (még a művelt embereknek sem könnyű dió) kérdéseiről olyan nagyfokú tájékozottsággal beszélt, hogy a "szakembereket is csodálatba ejtette. Aki végzett a vizsgájával, meséli tovább, nem ment el a teremből. Annyira nem tudtak elszakadni a vizsgázók a helytől, ahol tanultak, hogy aki lelépett, az leült maga is a hallgatóság közé és közel hat órán keresztül figyelte a többiek feleleteit: talán még tanul valamit. A hallgatók legtöbbje, ha egyszer beleízlelt, nem hagyja abba. Mind tovább szeretne tanulni. Érdeklődési körük egyre tágul. Az első vizsga táján érkeznek el ahhoz a pillanathoz, mikor mindent szeretnének tudni és mohó étvággyal vetik magukat akár a legelvontabb tudományra. — Az emberek szeretnek tanulni és ha valaki félt az iskolától, annak az iskola volt az oka — mondják. Valóban így van, magunk is látjuk. Már kezdődik az óra. Halálos csend lesz a hatalmas teremben, kétszázötven szempár szegeződik Kmotrik Ferenc előadóra, aki a termelésről, a munkaerőről és a munkabérről beszél. Megmozdulnak a munkától elnehezült kezek és lassan bár, de elindul a ceruza a papíron. Ezek a tanulók minden szót megmérnek és megforgatnak fejükben, ök már nagyon jól tudják, maguktól jöttek rá, mit jelent a tudás. Nincsen osztálj'könyv, nem kap intőt, aki igazolatlanul hiányzik, mégis itt van mindenki, sőt még többen szeretnének jönni. Rendőrök, kalauzok, vasutasok, segédmunkások, szakmunkások feszült figyelemmel hallgatják az előadót. A demokrácia valóban új útat nyitott a gyári dolgozóknak. Űtat fölfelé. Hajduska István 204
