Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-04-01 / 4. szám

A ROBBANÓ ORSZÁG

Annyi, csak nyomorúságaiban variált s tűrés-bírásaiban ugyanazon Magyarország után mintha mégis csak eljutottunk volna most már egy másféle Magyarországhoz. Nem biztos, csak nagyon valószínű, mert itt, Európa sok ajtójú pitvarában, ahova Keletről, Nyugatról, minden oldalról söprik át s be a szemetet, semmi sem biztos.

István, a Szent, volt az első, csaknem tudatos szemétszállítónk, ez a kegyes király, akinek kóborlovag-szállítmányairól talán csak a mai liberális angol premier tudhatna méltóan megemlékezni.

Szent valóság és talán küldetésünk volt, hogy folytonosan csaltuk, hívtuk, szállásoltuk és becéztük a jövevényeket, akár Keletről, akár Nyugatról, akár más szakokról tolultak. De sisera-hadává az a legelső jövevényfajta lett *e szerencsétlen országnak s szövetkezve és dúlva jóformán rajta ül ma is.

Jó tanítványokra s atyafiakra találtak persze a nyugati kalandorok keleti, úri kalandor őseinkban: a török pusztítás majdnem pihenő volt Magyarország szolganépe számára. Magyar történelem, magyar kérdés, magyar fátum ennyi: néhány száz erőszakos család uralkodott, álnokoskodolt, kegyetlenkedett, barbárkodott egész Magyarországon. Ezek kinevezték magukat Magyarországnak s a szent magyarság nevében kötötték az üzleteket és zsebüknek egy kis sérelméért felborítottak mindent.

Hogy a népet mindig elárulták, természetes, de elárulták választott dinasztiáikat, királyaikat, császárjaikat, sőt a vallástörténet szerint, ha kellett, az isteneiket is. Hiszen sok mindent megmagyaráz, hogy a kétes eredetű, minden európai fajtától elütő, zavaros, elvegyült magyarság olvasztást jött siettetni ebben a középeurópai kohóban. De mégis szörnyű sors, hogy a nyugati hitványságok és keleti kegyetlenségek ősi, szent házasságának legsúlyosabb terhét máig is érezzük.

Ha nem is dogma értelmében, de vannak eredendő bűnök, ám szerencsés gyermek eredendő bűneit lemossa a zseni, a nagyrahivatotlság szent keresztsége. Magyarország sohasem volt ilyen fölmentendő bűnös, mert Magyarország még önmagáé sem tudott sohase lenni, szabad prédája volt vad urainak, egy sötét börtön a kulturáskodó Európa közepén.

Ez az ország nem volt forradalmi ország s amikor az urai csináltak valami forradalomfélét, azt már jóelőre eladásra szánták. Úgynevezett megtartó erő pedig itt hagyományosan az elzárkózás, a passzivitás, a rezisztálás kirgiz módszere volt.

És most egy olyan új Magyarországhoz érkeztünk, mely éppen a múltak nagy bűnei folytán készül s talán-talán fog tudni fölszabadulni. Meggyülekezett s nem tétlenségre szánt erők feszegetik már néhány évtized óta a magyar börtön falait s már hatalmas nyílások isszák a nyugati civilizáció világosságát. A rezisztáló régi Magyarország helyett, az urak Magyarországa helyett, íme, itt nyüzsög, kellemetlenkedik egy robbanó ország.

200