Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-03-01 / 3. szám

STROOM: Nem értsz? meg fogsz majd később érteni. Fogom használni az indukciót És úgy hiszem, hamar kapacitállak.

MÜRZL: Kapacitáld, tudod/, a lovadat, Engem csak nem fogsz. Lássa meg az emberi (El.)

STROOM: E lyány goromba, s rám sem hederít. Bizonnyal tett már szeretőre szert, Máskép magától nem taszítna így el. No semmi, majd segítek én azon, Kihirdetek egy pátenst már ma még; Rövid lesz, vagy kétszáz paragrafus: Lakatra jő minden lyány országszerte, A kulcsok nálam lesznek őrizetben S csak taksa mellett adjuk ki naponként. Felséges gondolat! — hogy ily későn jött! Mi szép adó és mennyi hivatal, Hát még a sok mellékes sportula! No lyány, meglágyulsz majd egy hét alatt. (Bemegy a házba, István dühösen előbuj.)

ISTVÁN: Mit hallok? hát még e kis jótul is Eltiltanál! No sógor, úgy akartad; Hát rajtad töltöm mérgemet ezentúl. Megállj! lakolsz, ha villámhárítómat Már nem bírom, kétségbe esve vívok. Fel, fel, cselédim! Harcra, jöjjetek: Veszedelembe jött a hon s szabadság. (A cselédek jönnek szaladva.) Fel! Mürzl, zászlóul szoknyádat add, Hozz piszkafát. te villát, légycsapót És békanyúzót. Fogjon mindenik Isten nevében amit kapni tud.

> JANÓ: Szívből megyünk. Vezess a győzelemre! Nincs oly vitéz több, mint a hős magyar. Ha egy kicsit későcskén ébred is.. ,

ISTVÁN: No hát utánam, jó barátaim, Fegyverre minden, harcra, győzelemre.

STROOM (az ablakon): Mi ez, mi zajgás kint a csendes éjben?

ISTVÁN: Még kérded-é, csúfos honáruló?

STROOM: Honáruló? Miért, hogy a leányt Lakatra tettem? vajh mi különös.

ISTVÁN: Sokat tűrtünk, tovább már nem lehet.

JANÓ: Bolondul-e vagy gúnyol a vén kópé? Mi balgaságot mond?

ISTVÁN: Ne bánd, Janó! Az az én dolgom, fogjad fegyvered; E vén gazembert mogyoróbotokkal Mángoljátok meg, míg a többire A légycsapó legalkalmasb eszköz lesz. (A házat ostromolják s védik.)

STROOM: De mit vétettem hát most, szóljatok!

JANÓ: Elmondjam-é oltott gazságaid? .

STROOM: Az oltott gazság már politika, Mint oltott vackor alma. Érted-é? Politikát választok, amityen kell, Van nagyszerű, van síma, kétszínű, De olyan nincs, mely nem volna szabad.

KAR: Oh mester, látod, milyen hitvány, Mi nyomorult a büszke ember, Ki kebelében ,az egeknek Elorzott lángjával dicsekszik. Lenyúzhatod hátáról a bőrt És nyugton fogja elviselni, Csak gyermekjátékát ne sértsd meg, Mert mint Titán zúdul az égre.

Fel társak, új csatára, bátran, írjunk zászlónkra minden szépet, Hazát, erényt és szabadságot, S harcoljunk bőrünkért s a koncért. Hivatkozzunk igaz ügyünkre, S készítsük az akasztóiakat. A nyertes igazságot is nyer, így az igazság mindig nyertes.

ISTVÁN: Fel, fel, mellettünk az Isten s igazság!

STROOM (a házban): Ne féljetek barátim, hát nem volt-e Mindég mulatságunk a katonásdi? Nem tudjuk-e Atilla, Scipió,, Napoleon minden stratégiáját? Még azt is tudjuk, hol győztek hibából: Aratni fogjuk a dicső babért.

KAR: Babért mi is szeretjük becsináltban. Bízunk stratégiádban, csak vezess.

ISTVÁN: Ki hátrál, gyáva; társaim, előre.

STROOM: Csak az ajtókhoz mind, hogy bé ne törjék. így rendeli ezt a stratégia.

ISTVÁN: Hagyjátok az ajtót — az ablakokra. (István s cselédei bemennek az ablakon, Stroom és a kar kifut az ajtón.)

STROOM: Gyalázat — oh hisz a stratégiáról Ezeknek nincs még csak fogalmuk is: Az ablakon jőnek s az ajtón várjuk. Kivertek, ám de a stratégia Szép tudománya ellen pean hibáztunk.

KAR: A mennykő üsse a stratégiádat! Ments meg, vagy kamra, pince oda van.

(István cselédei is kijönnek.)

ISTVÁN: Csak forgassátok azt a légycsapókat.

STROOM: E fegyver nincsen a traktátusokban.

ISTVÁN: E fajzat sincsen, mit nyakunkra hoztál.

KAR: Jaj néked föld, keseregj, jajdulj fel, Elesett Svábia, a szent vár, És Európa, melyet mink oly Szépen germán-keresztyéneztünk, Ismét csak vad pogánnyá süllyed. Ledobja válláról az ökröt, Amelyet szépen ráültettünk, S megint ő ül fel az ökörre.

Erdő nő a szép síma állón, Mint elhagyott kultúrán a gaz S csak erről ismer rá az ember, Hogy a földön most más világ van. A gazság, szenvedés, szegénység örökké megmarad a régi.

Jaj néked, szép halványra éhült Aszkétikus képed leoltod, Le azt az ékes salavárit,

S nadrágtalan pozsgás pogány léssz. Mi lesz ebből a sok szép cikkből Szépen felosztva paragráfra? Mi abból a szép társas rendből, Mely testhez illett, mint a járom, És mint

189