Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-03-01 / 3. szám
Istenem segítsen, Ha jól megy, én csak gondomról tevék le. (Sváb-bogarak jönnek hosszú menetben úti málhával, porontyokkal s ablakon, ajtón a házba mennek.) KAR: Dicsérünk, mester, aki nékünk Ma ismét új házat szereztél! Híven járunk el ügyeidben, Befurakozva minden zugba, Mi, a civilizációnak Ellenállhatatlan hordozói. Mi csali erény a házi körben, Mind a mi művünk. Éberségre Szoktatjuk a hanyag gazdasszonyt, És tisztaságra kényszerítjük, Nem hagyjuk, hogy megavasodjék A készlet, híven felfaljuk mind. Hiába üldöz, pusztít a sors, Százezren kelnek fel utánunk, A végzet szentelt eszközéül Napszámunkat betöltve híven. Dicsérünk, mester, aki nékünk Ma ismét új házat szereztél I óh háládatlan az ember faj! Pusztít és útál ahova csak A civilizációt vittük. De hajh’ mi szent szemtelenséggel Megyünk, mert tudjuk, új világrészt Csak féreg alkot, nem oroszlán. ISTVÁN: Mi fajzat ez? — gonosz lelkek talán? De nem, a lélek bár elkárhozott, Nemességének hordja bélyegét. Csatázhatunk vele s ha elbukunk, Csak szenvedés érhet, gyalázat nem. E hitvány fajjal, mely sárból terem, Utálatosan hemzseg s oly büdös, Mely küzdni gyöngeségében nem ért S csak a tömegnek szemtelenségével Foglal tért s hint cudar dögleletet, Csatázni sem lehet. Mi lesz mindebből? CSELÉDEK (az ablakon): Ez már nekünk is kezd nem tetszeni. (Stroom és a cselédek kijönnek a házból.) STROOM: A leltár megvan. Most aktáimat Hozzátok. Aztán mindenekelőtt ítélek Urosnak nevezetes És bonyolult ügyében, hogy lássátok, Mi az igazság, mit nem ismerétek. (Az aktákat hozzák s az asztalra halmozzák: Stroom elejökbe ül és ír. A többiek körűié állnak.) UROS: Az én ügyem se nem nevezetes, Se bonyolult, s már régtől vége is van. STROOM: Addig nincs vége, míg nem akarom. ISTVÁN: Hisz’ büntetését is kiállta már. STROOM: Azon barbár eljárás mit se’ számít. — De oly sok a teendőm, hogy ezúttal Szóbelileg végzek csak, röviden. íme készen van a protokol is, Még csak nehány csekélyebb pont hiányzik, Mit most kipótlunk. Az egész csekélység, Tizenhat ív, — meg is van bélyegezve. ISTVÁN: Megbélyegezve — mint gonosztevők! STROOM: A kétfejű sas van mindenik íven, Uros fizet tizenhat jó húszast. UROS: Nincsen szükségem a képes papírra. STROOM: De nékem a húszasra annál több van. KAR (az ablakon): De nékünk a húszasra annál több van. UROS: De hát miért sas, és mért kétfejű? Hol dög van, a sas, mondják, ott gyülekszik S nem tetszik nékem az olyan igazság, Mely mind előre, mind hátra tekint. STROOM: Haszontalan okoskodol, fizess. UROS: Ha már éppen kell. STROOM: Nem kell, de muszáj. Lám mily hiányos nyelv az a magyar — Hogy lenne képes kulturális nyelvnek, Muszáj ja sincs, — kell — mintha kérdené, Kell-é? ki kérdi, ha mondom: muszáj. E szót: muszáj jól meg kell ám tanulni. S úgy értsétek, ha mindjárt kérdeni is, Kell-é? — az is mindig muszájt jelent, Konkrét példája az önkéntes kölcsön. ISTVÁN: Mi ördög az? STROOM: Az a jövő zenéje. Praeludiumából egy kis akkord. De visszatérve barbár nyelvetekre, Hogy értené meg Hegelt ez a nép, Mely így beszél: Embernek s nem Nekember. Hisz annak észjárása mind hibás. Előbb való a birtok mint az ember, Ezért nem lesz:, lám, semmi a magyarból. De hát dologra. Halljuk a tanúkat. Az első Mürzl. MÜRZL: Én mit sem tudok. STROOM: Azt akkor mondjad, hogyha kérdezem. Hogy hívnak hát? MÜRZL: Most mondtad magad. STROOM: Ha mondtam is, mindegy, most kérdezem. így rendeli a törvény tizedik Könyvének hatvanhatodik cikkében A hatvanharmadik paragrafus. KAR: Mi óriási törvény tudomány. STROOM: Hogy hívnak hát. MÜRZL: Mürzl. STROOM: Más nevén? MÜRZL: Sachsnak. STROOM: Ah régi jó család, örülök. Kaptál-e már vagy huszonöt botot? MÜRZL: Uram, mit gondolsz, nálunk hölgyeket Nem szoktak verni. STROOM: Ez előítélet. Legjobb sikerrel én régtől gyakorlom. Hát nem kaptál? — Voltál-e katona? MÜRZL: Mit gondolsz, ah mi kérdés! STROOM: Voltál vagy nem. MÜRZL: Leány vagyok. 184
