Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-03-01 / 3. szám
ISTVÁN: Hát hagyjuk abba. STROOM: Máskép kísértjük meg, Argumentummal a posteriori. ISTVÁN (botot suhogtatva): Ah ebben már erősebb is vagyok. STROOM: Megint csak félreértesz, hagyd el, De mondjad meg, ott távol miért eszik Magányosan az az egyén? ISTVÁN: Hibát tett S ez büntetése. STROOM: Mily törvény szerint? ISTVÁN: Bevett szokás. STROOM: Hallatlan! zsarnoki! Hogy volna így biztos személy s vagyon, Hogy tudja meg: mi a szabad, mi nem? ISTVÁN: Igen kevés van ami nem szabad, A többiben tesz aki mint akar. STROOM: Hamis, hamis tan, aztat kell megírni, Hogy mit szabad, a többi tiltva van. Ha én intézném, e ház dolgait, Kitárnám a törvényt, mely mint a nap Világos s jóltevő, majd lenne rend. > <. UROS: Bölcsen beszél, — tán mártír is vagyok. STROOM: Hát itt a többi mily állásban él? ISTVÁN: Ezek cselédim, munkálnak velem A ház javára, és én díjazom, Amint mindenki érdemelni tud. Az tót, ez ráq, amaz oláh, olasz, E lányka német, én magyar vagyok. STROOM: S e sok derék nemzet megtűri-e, Hogy a magyar parancsol mindnyájoknak? ISTVÁN: Nem a magyar, de a gazda parancsol. STROOM: Ha én intézném e ház dolgait, Majd máskép lenne mindez, minden nemzet Egyenlően van jogosítva élni. CSELÉDEK: Ez nem bolond — mondott ám valamit. ISTVÁN: Hisz’ tőlem élhet, hogyha otthon él, De házamban csak én parancsolok. STROOM: Mindenkinek az háza, ahol él. CSELÉDEK: Szépen beszélsz, az Isten tartson érte. STROOM: S mért van csizmában az, bocskorban ez? Ha én intézném e ház dolgáig Egyenjogúság lenne mindenütt, Ha meztélláb is kéne járnia. CSELÉDEK: Miért is tűrjük? . . . Prófétánk, ne hagyj el! ISTVÁN (gyürekezve): Hálátlanok, — kitudtok-e lakomból? Nem voltam-é mindég igaz apátok! De hogyha úgy van, jöjjön aki men, ökölre hát, házamból mind kihánylak, Prófétátokkal. — Nos elő legények. STROOM (közbelépve): Megálljatok — nem jöttem én ide, Hogy nyílt erőszakkal kívánjak élni. ISTVÁN: Csak mézes méreg, gyáva cselszövénnyel. STROOM: Eszmét hoztam, civilizációt Rendezni jöttem, Paradicsomot Állítani, melyben nyer mindenik, És senki sem veszt. ISTVÁN: Különös dolog. De mondhatom, paradicsomodról Nem nagy fogalmam. Hátha abban is Oly paradicsom-almák termenek, Melyektől a fog elvásul s csodáljuk, Ádám apánk mért adta értök üdvét. De elmegyek, hogy mérgemet kifújjam. (El.) UROS: Most szólhatunk, hogy elment az öreg. Mondd, mit nyerünk mi, hogyha hozzád állunk? JANÓ: De jól ígérj, máskép nem alkuszunk, Nem rossz dolgunk volt, azt elhiheted, A te kegyedre éppen nem szorultunk. STROOM: Hagyjátok a ház gondjait reám S várjátok békén a nagy dolgokat. lm mindeniknek hoztam egy ereklyét. Ez amulett, az üdvnek záloga, Nyakon hordjátok és megjő gyümölcse. (Az amuletteket szétosztja.) CSELÉDEK: Az alku áll. STROOM: Fogjunk tehát dologhoz. Gyerünk a házba, nézzük a leltárát. (Mind a házba mennek. István visszatér.) ISTVÁN: Folytassuk most az értekezletet. — Itt senki sincs, gyerünk tehát utánok. Mi az, bezárva? hej! eresszetek be! STROOM (az ablakon): Ki háborít házunkban? ISTVÁN: Hát a gazda. Alkudni jöttem. CSELÉDEK: Későn, megvagy on már. ISTVÁN: Hírem nélkül? — Felgyújtom ezt a házat ördög pokol — ki itt az úr kívülem. CSELÉDEK: Add meg magad, Hisz’ minden jókat ígér. Magadnak tész kárt, s minket is megölsz, Várj türelemmel. STROOM: És bízzál szavamban. Te lész az úr ezentúl is, barátom, Csak azt ne bánd, hogy én parancsolok. . ISTVÁN: Ha úgy van, lássuk hát, mit tudsz mutatni, Sokat ígérsz civilizációddal, Meglátjuk, jól lakunk-e mind belőle Avagy csak úgy, miként a kócevő. — Légy hát intézőnk, 183
