Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-03-01 / 3. szám
ISTVÁN: Ez a papíros-áldás az talán. STROOM: Igen, ez a nagy misztérium, Mely megvált mindenféle régi lomtól. ISTVÁN: Szokatlanabb terhével új lomoknak? Hiába, lom nélkül nincs régi ház, Iparlovagnak új csak mindene. STROOM: Több tisztelet árumnak, hogyha tetszik, Ez az egyetlen egy panácea, Mely gyökeres gyógyítást eszközöl. ISTVÁN: De hát ki itt közöttünk a beteg? Magam s cselédim jó színben vagyunk. STROOM: A baj veszélyesebb, ha meg nem érzed. ISTVÁN: Ha orvost hívunk, a betegség eljő. De mondjad hát el, e szolgálatért Minő díjat vársz? STROOM: Óh nem várok én. ISTVÁN: Űgy-é? erővel véssz hát. Biztosabb. STROOM: Csak a kellő adót fogadom el. Ekként tesz az erődús öntudat, Az alaposság elvem mindenütt. ISTVÁN: Ah Mürzl! ez mint látom honfitársad. MÜRZL: Volt, már nem az, mostan házad hazám, Te lányodul fogadtál, így atyám vagy. STROOM (halkan a lányhoz): Csitt húgom, hisz’ ha engemet fiúi vesz, Szintúgy hazám lesz, a hol jól lakom. (Fentszóval): Igen a nagy német haza honom! ISTVÁN: És hol van az, ha kérdni merhetem. STROOM: Mi bárgyúság. — A Rajna- és Dunánál. ISTVÁN: Hát ama híres Katzenellenbogen, És Bückeburg, Hechingen, Sigmaringen, Schwerin, Strelitz, Reis-Schleis s más számtalan Hitványság mind ki ment már Afrikába? Vagy mint a szoknya-, ujj-, köre- és derékból Ruhát fércelt-e valami szabó; Mert a köre, a ránc s ujj még nem ruha. STROOM: A szellemegység fűzi mindezt össze. ISTVÁN: Ah úgy, tehát a németnek hazája Az;, ahol egykor puskaport csináltak S ma is mindenki büszkén azt hiszi, Hogy ő vaia az egyik munkatárs. STROOM: Nagy hivatás van a német előtt. I ISTVÁN: Már azt betölté, a sört feltalálta, Romantikát, nadrágot, ulmerkopfot. De tessék kissé asztalomhoz ülni. MÜRZL: Szívesen lát el, hidd meg, gazdám, Jól tartott ő már nem csak egy csavargót. ISTVÁN: Te meg, szűz, szállásold be izibe Istállóinkba végzetes lovát. (Mürzl a fuvarral elmegy, Stroom helyet foglal.) STROOM: Alig vagyok még kissé e helyen S pirulnom kell a durvaság miatt, Mely itt szokásos e barbár vidéken, Csali az imént is nadrágról beszéltél, Most meg szüzet nem átalsz mondani, Mind kettő trágár eszmékhez vezet. ISTVÁN: Mi nem vagyunk még úgy civilizálva. STROOM: Majd lesztek, hogyha Isten megsegít. De nem vész-é el kincsem a szekérről. ISTVÁN: Itt olyanon ki sem kap. STROOM: Fájdalom! ISTVÁN: Mi haszna hát azon rakás fojtásnak? STROOM: Hagyj csak most békén, aki kettőt boncol, Az alaposan egynek sem felel meg És innen jő a félszeg művelődés. A ki csizmát varr, az csiriz legyen Utósó izeigt, mi, gondja másra. Ki a holdat kutatja, e világra Ne légyen gondja, és a ki tanít, őrizkedjék akármit is tanulni. Csak egy van, mit mindennek tudni kell, Adót fizetni engedelmesen, így készül a derék sok szaktudós. ISTVÁN: Nem szaktudós, de tudós szag talán. No csak fejezzed be azt a só dart; Lát omi, hogy értesz alapos dologhoz, Aztán beszéljed el nagy terveid. Az ily miszőrű munkás egyszerű nép Bár rá nem ér, hogy alapos legyen, Mert mindenik percét száz gond igényli És jobbra-balra foltoz, tatarol, Hol éppen feslik, ahol dőlni készül, Elveszne éhen, hogyha mindig varrna, Rongyokban járna; hogyha mindég főzne, Elveszne lelke szellemtáp hiában Elnyomorodnék, hogyha nem mulatna, S önemberségéből így csak megél. De terveid ha lelkesíteni nem, Mulatni mégis okvetlen fognak. STROOM: Készen vagyok. S most mindenek előtt Szólj, jó barátom: ismered-e Hegelt? ISTVÁN: Nem én. STROOM: Hogy’ érted hát- meg tervemet; Csak azt a szubjektív- és objektívet, A pozitív- és negatívot tudnád. Teszem ha az ember a pozitív, Mi kívüle van negatív — nem ember. Értetted-e? ISTVÁN: Igen. — Ember vagyok, Te kívülem — nem ember vagy gazember. STROOM: Szofizma volt, szofizma, Istenemre! Hol a morális, a közérzet benned? Ez nem germán-keresztény eszmelánc! 182
