Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-03-01 / 3. szám

Az ember megbámulja még a ,,komédiást“, aki vénhedt, fogatlan vadállatok helyett ma már filmmel közelíti meg a falvakat. S odébb, kissé távolabbra a „mutatványtól“ elgondolkozik. Ha ez a mindennél olcsóbb, legócskább moziponyva ennyi érdeklődőt csábít ide, mit mívelne egy igazi film, amelyet nem a „komédiások“ hoznának el, hanem a tudatos, tervekre épült művelődés, a kulturális gondoskodás küldene.

A vándor, vagy ahogy Igriciben hallottam, a „csavargó mozi“, nem rossz s nem is új ötlet. Alak katonák voltak és végig bukdácsolták kényszerűségből a frontokat, közvetlenül az arcvonalak hátában nem egyszer ott találták a filmes, vágó s egyebek mellett a vetítőkocsit. A háború meg tudta lelni és értékelte is mindig a technika eszközeit, alkalmazta is céljai szerint. Mennyivel gátlástalanabbul lehetne elővenni ma, béke idején az ilyesfélét. Jól felszerelve, válogatott filmekkel sorra járni falvainkat. Még üzletnek se volna rossz üzlet — ha már nem tudnánk másban, mint kellően megindokolt praktikumokban gondolkodni. De vegye kezébe a kultuszkormány, bízza rá a szabadművelődés osztályára.“ (b. á.: Vadállat helyett: gengszterfilm. Miskolci Hirlap, 1917 március 2.)

A MAGYAR MUNKÁSSÁG ZENEKULTÚRÁJÁRÓL. „A munkásosztály a múltban nemcsak politikailag és gazdaságilag élt elnyomatásban, hanem kulturálisan és művészetileg is. A múltban is voltak munkásénekkarok, de ezeknek vezetői, néhány haladó szellemű karnagy kivételével, a művészeten keresztül is a reakciót szolgálták. Duhajkodó, álmagyar úri nóták, operettrészlelek, németes, militarista szellemet árasztó indulók szerepeltek a munkásénekkarok műsorán. A magyar parasztság zenéje, Kodály és Bartók művészete már csak azért sem tudott gyökeret verni a munkásság körében, mert Klebelsberg és Hóman kultúrpolitikája hadat üzent mindannak, ami népi és ami gyökerében magyar. Mindannyian tudjuk, hogy például Kodály remekművét, a „Felszállott a páva“ c. kórust és Bartók Béla

hatalmas paraszt-kántáléját, az „Elmúlt időkből“-t tilos volt munkásénekkaroknak műsorra tűzniök.

A magyar ipari munkásság elválaszthatatlan sorsközösségben él a magyai- parasztsággal. Együtt küzdenek emberi jogaikért, együtt kell, hogy építsék az új világot és ebben az új művészetet. A magyar parasztság évszázados elnyomatása folytán egy ősi és csodálatosan szép zenekultúrát őrzött meg. Ez az ősi zene telítve van a parasztság mély szabadságvágyával, a földet művelő ember természetességével és emberségével. Bartók és Kodály ebből az ősi alapból kiindulva olyat alkottak, amivel az egész művelt világ csodálatát és elismerését vívták ki. Ezeknek a nagy művészeknek az alkotásai és a magyar népzene adhatja meg a magyar munkásosztálynak azt az alapot, amelyből kiindulva megteremtheti saját haladó művészetét.

A demokráciáért küzdő dolgozók lelkivilágát nem fejezheti ki a mulatozó úriosztály magyarkodó cigánynótája, sem az operettek érzelgős dalai vagy fülledt tánczenéje. De távol van tőle a németes szellemű indulók harcias lármája és a ,,Liederiafel“-ek sekélyes szenlimentalizmusa. Mindenkinek, aki tisztában van a munkásosztály feladataival, harcolni kell ezek hatása ellen, mert ez a múltból terhes örökségként maradt ránk.“ (Szervánszky Endre: Haladó művészet — Munkás énekkar ok. Szabad Nép, 1947 február 23.)

BECSÜLIK-E A SZOVJETUNIÓBAN A NÉPI ZENÉT ? Egyik hallgatójának erre a kérdésére Berzeviczy Gizella az MKP Politikai Akadémiáján tartott előadása végén következőkép felelt: „Nagyra becsülik. Mikor a hadifogoly táborokat jártam, égjük helyen szilveszteri műsort állítottunk össze. A lágerparancsnok nagy megdöbbenéssel álta, hogy a műsoron nem szerepelnek magyar népdalok, önöknek nincsenek népdalaik? — kérdezte. S mikor felvettük őket a műsorra, előadtuk őket, záróbeszédében arra kérte a hadifoglyokat, ha hazamennek, ápolják, terjesszék a népi kultúrát.“ (Értelmiség a Szovjetunióban. Szabad Nép. 1947 március.)

177