Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-03-01 / 3. szám
SAJTOS PARISRÓL ' LASSAN TÖBRET TUDUNK, MINT KISKUNHALASRÓL VAGY SOMOGYNAGYBAJOMRÓL. „Hozzátok ide a nagyvilágot, de ne Parist,- illetve necsak Párást, Párisról lassan többet tudunk, mint Kiskunhalasról vagy Somogynagybajomról. Londont is ismerjük már, úgyahogy még Hamburgot is, sőt, Berlinből is tudunk valamit, a régi Berlinből, az Alexander Platzot. De ki tud pl. valamit a champagnei szőlővidék népéről? Szepsi Csombor Márton magyar diák és gyalogos világutazó átvándorolt rajta a XVII. században, hogy lássa Attila nagy csatájának helyét Catalaunum síkján. Nagyon megszomjazott a könyvész, lónyomból ivott és hascsikarást kapott tőle: erre emlékszem egy jó magyar könyvből. De még ennyit sem tudok a többi francia tájról és a francia népről, pedig sokféle tartomány van és sokféle nép lakhatik ottan. Normandia, Burgundia, Gascogne, Bretagne, Provance, mind más-más világ, más-más nép. Mit tudunk róluk? Semmit. Zola és Giono két kísérlet, két véglet: egyik sem igazi. Zola: naturalizmus: lássátok, ilyen szörnyű a paraszt! Giono: népies romantika: lássátok, ilyen isteni a paraszt! De hol az élet és hol a paraszt? Lehet, hogy megírták már igaz és realista írók, de mi magyarok nem láttuk még, mert nem divat és nem szenzáció. Hát ne divatot és szenzációt hozzatok nekünk a nagyvilágból, hanem igazságot és szépséget, igaz és szép irodalmat. Olaszországról, az olasz népről azóta tudunk valamit, amióta olvastuk Ignazio Silone felejthetetlen „Bor és kenyér“-ét. Pirandellotól mi éppen úgy nem gazdagodtunk, mint ahogy gondolom az amerikaiak nem sokat nyernek — Molnár Ferenccel. De mit tudunk a spanyolokról? Spanyol parasztok és spanyol munkások, egy most ébredő új világ — ki látta már őket? SzeZ E M L E gény Bálint György évekkel ezelőtt egy spanyol riportjában megízleltette velünk a spanyol világot, azóta is szomjazom valami igazi spanyol írásra. Mit tudunk a félvilágnyi angolságról? Mit tudunk népéről, parasztjairól, munkásairól? Steinbeck az egyetlen, aki itt-ott hiteles ábrázolással érzékeltette előttünk az USA világát. Aztán ott vannak még az egészen ismeretlen világok ismeretlen népei: Kína, Japán, India. Engem jobban érdekelne egy indiai falu parasztjainak hiteles, mert íróilag megírt élete, mint Rabindranath Tagore avas bölcsessége. Nem is beszélve a Bromfieldekről. Félre ne értsen valaki: nem falukutatást vagy szociológiát kérünk, hanem egyszerűen csak valóságot. A világ munkásairól még annyit sem tudunk mint a parasztokról és a polgárokról sem mondtak el mindent úgy, hogy egy-egy polgárban benne lett volna a többi is. Az egyesben az általános: ez az igazi irodalom. Az oroszok, azok igen, azok tudják. Ha kinyit az ember egy orosz könyvet, akár ha a 333. oldalon, pár mondat után megcsap bennünket az orosz levegő, az orosz élet, az orosz ember, az orosz nép. És mindegy, hogy forradalmár-e az orosz író vagy konzervatív. A szlavo-keresztény Dosz tojevszkijből éppúgy árad ez az oroszság, mint a bolseviki Gorkijból. Ezt hozza nekünk a Nagyvilág, ne a párisi pletykákat és ne is az ú. n. irodalmi életet“, ne azt a papírt, amit felkap a nagyvilág szele, hanem irodalmat, igazi irodalmat, amelyben élet és történelem, népek élete és népek történelme van. Ez lesz- az igazi gazdagodás, a szégény, elhagyatott, barbár, de a szépséget, igazságot mégis szomjazó magyarok számára.“ (Veres Péter: Üzenet a Nagyvilágnak. Nagyvilág, 1947 február 15.) 175
