Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-03-01 / 3. szám
A TANFOLYAMOK TANULSÁGAI A szabadművelődési munkaév legfőbb és legtermékenyebb idénye a tavaszi hónapokkal lezárul. Jó ilyenkor visszapillantani, mikor még az élmények frissek s a személyes tapasztalatok elevenen élnek emlékezetünkben. Társadalmunk a változott körülmények között bátortalan és zárkózott. Még szokatlan, kényelmetlennek érzi a szellemi nagykorúság s a másik emberért való felelősség szabadságát, egészében azonban és ösztönében egészséges, életes és művelődni vágyó. Lassan feloldódik a sok veszteség döbbeneté s az ember életet teremt újra maga köré. Uj perspektívák felé fordítja tekintetét, tudja, hogy csak nagyobb becsület s mélyebb tudás vezeti át kiegyensúlyozott gazdasági és szellemi életbe. Mi a szabadművelődés területén igyekeztünk társadalmunknak segítségére lenni ebben a keresésben. Jóhiszemű, jószándékú segítség volt ez s ha némelyek úgy éreznék, hogy a tanfolyamok szervezésével kapcsolatban a bírálat hangját ütöm meg, szeretném őket ettől az érzéstől megszabadítani. Ez a néhány tanulság, amit most felvetek, azért kell és azért hasznos, mert a jövőben csak így leheL jobb és tökéletesebb munkát végezni. A tanfolyamok szervezői sok esetben nem követték a körrendeletekben és körlevelekben lefektetett alapelveket. Túlbuzgók voltak és kisajátítottak egyszemélyes munkaterületnek olyasmit, ami egy egész munkaközösség vagy Szabadművelődési Tanács tennivalója lett volna. A tanfolyamok szervezését nem közösségi munkával indították el, következéskép a tanfolyam nem is vált a hallgatóság vagy a község közérdekévé, hanem a szervező magánügye lett. Beszédes példái ennek a szórványosan feltűnő időközben elnéptelenedett tanfolyamok. Ennek a jóhiszemű, de rossz vágányra futott szervezésnek torz formája aztán, mikor a szervezőnél csak kereseti forrássá, pénzkérdéssé vált á szervezői vagy előadói munka. Több esetben nem voltak tisztában a szervezők a tanfolyam fogalmával sem. Részletes tanmenetüket külön felszólításra, sürgetésre adták csak be s ebben sokszor csupán a tárgyköröket jelölték meg. Pedig a tanfolyam rendszeres és módszeres levezetésének alapja a tárgykörök kijelölése a helyi kívánalmakhoz simulóan s ennek részletes elrendezése a tanmenetben. Sok tanmenet elvonatkoztatott volt a jelentől s a magyarság sorsának nagy kérdéseit inkább az őshaza vagy a honfoglalás korának táján kutatta, mintha a mának nem ezer megoldatlan kérdése volna. Aktualitásokat (évfordulók stb.) is ritkán vettek fel, pedig jó ezeket napirenden tartani. Milyen vétek volna pl. 1848 nagy eseményeinek centrális helyet nem adni az egész évi kulturális tevékenységben. 8—10 tárgykörrel foglalkozó közműveltségi tanfolyamot 10—20 órába próbáltak bezsúfolni, pedig ilyen rövid idő alatt legfeljebb egy tárgykörben mozgó szaktanfolyamot (pl. irodalmi, szociológiai) lehet lebonyolítani értékes és eredményes munkával. A közműveltségi tanfolyamoknak jóval magasabb óraszámú foglalkozást kell nyújtaniuk éppen a’tárgykörök változatosságára s a komoly elmélyülésre való tekintettel. A tanfolyamnak beiratkozott hallgatói vannak, akik az órák látogatásának kötelezettségét vállalják. A százas létszámú, korban, foglalkozásban, hozott ismeretekben szélsőségesen vegyes összetételű tömeg veszélyezteti a tanfolyam módszeres, alapos teljesítményét. A szervezők keresték az áthidaló megoldást s itt-ott meg is találták azt. Dolgozott a 25—30-as létszámú tanfolyam s 2—3 hetenként vagy mint a tanfolyam önképzőköre, vagy mint annak előadó csoportja az egész község nyilvánossága elé állott. A vezérfonalak gazdaságos felhasználására általában megvolt a törekvés szemben azzal a ritkán jelentkező elhibázott módszerrel, hogy a 8—10 órára adott vázlatot két-három alkalommal, kidolgozatlanul felolvasták. 161
