Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-01-01 / 1. szám
NYELVVÉDELEM Már az a körülmény, hogy egyáltalában fölmerült, bizonyítja, hogy szükség van nyelvvédelemre. Homályosan vagy tisztán mindnyájan érezzük, hogy valami baj van, s azt is, hogy ezen a bajon segíteni kell. Azt azonban kevesen tudják pontosan, mi a baj, s hogyan segítsünk rajta. A tájér kozatlanság sokféle s ahányféle, annyi kép rajzolódik a bajról, aminek következése, hogy az ajánloLt gyógyításmódok között alig lehet eligazodni. A fölös buzgalom is hasonló eredményeket hoz. Mi a baj tulajdonképpen? A magyar nyelv elszintelenedik és kivetkőzik magyarságából. Az élő beszéd magyar hangsúlyozását kiszorítják az idegen nyelvek zenéi: főkép a német, az angol, az orosz és a yiddish jellegzetes kiejtésmódjai. A német főkép á helyes magyar hangképzést kezdte ki hehesítésével, a zöngés-zöngétlen hangpárok összezavarásával s szűkebb magánhangzó készletének a dúsabb magyar magánhangzó készletre való ráhúzásával (ez különösen a sokféle magyar „e“ hang egy kaptafára vonásánál érezhető). Az angoltól eltanultuk egyes hangok (főkép az „o”) diftongizáló elnyujtását. Az orosztól az eső-emelkedő dallamot s a yiddishtől a szaporán moduláló éneklő hangsúlyt, amely a magyar mondat (vagy egy lélekzetre kiejtett mondat-tag) mindig eső végét a magasba viszi sott még diftongizáljais a végső szótag magánhangzóját. Ehhez járul még az is, hogy az így magyartalanul kiejtett szöveg szófüzésében is többnyire magyartalan. Angol vagy orosz vagy német mondatokat mondunk magyar szavakkal. Persze,, aki így beszél „magyarul”, annak fogalma sincs róla, hogy rosszul beszél, márpedig csak olyan beteget lehet gyógyítani, aki maga is tudja, hogy beteg. Ezt az állapotot előidézhette lustaság, majmolás, tudatlanság, de sokat rontott a rádió és a film is. Ila az ember sokáig hallgatja a külföldi rádiókat, az angol vagy orosz beszéd daliama észrevétlenül a fülébe ivódik s az idegen rádiók magyar nyelvű közléseinek sokszor az a bajuk, hogy már romlott zenéjü (és szövegű) magyart beszél a bemondó. A londoni rádióban például van egy hölgy és egy úr, akik már tiszta angolsággal zsolozsmázzák a magyar szöveget. S az ilyesmi igen ragad. A filmnél nagyon érdekes a helyzet A kép alján olvasom a magyar fordítású felírást, amelynek angol, orosz vagy egyéb nyelvű megfelelőjét a kép ugyanakkor hangosan mondja. A szem felszívta magyar felírás s a fül felszívta idegen nyelvi dallam között egyidejűség! kapcsolat támad, amely könnyen válik azonossági kapcsolattá, ha nem elég ép és ellenálló a magyar nyelvérzékem. Az írott beszéd könyvekben és lapokban jelentkezik. Itt megint másveszedelmek fenyegetnek. Külföldi táviratot veszünk fel, sokszor csak darabokban, a mondat eleje már kissé homályba veszett s nem tudjuk, mi lesz a vége. Kapásból kell fordítani, tollbamondani, utóbb alig van idő esetleges javításra. Sokszorosítják a szöveget, megy szét a kőnyomatos a napilapokhoz, ahol igazán nincs idő babráló nyelvkozmetikára. S ha a távirat-fordító nem biztos magyar nyelvérzékü, idegenes szellemű mondatok seregestül tó16
