Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-03-01 / 3. szám
még alig volt forint a városban. Nagy eseményt jelentettek a vendégjátékok, különösen a Naplemente előtt és a Sasfiók. Somlai] egészen fölkavarta a vásárhelyi közönséget. A Sasfiók kiállításának szépségét nagyban növelték a Nemzeti Színháztól kölcsön kapott jelmezek, a Wagram-jelenethez való háttér, függöny és fűszőnyeg. Somlai] Artur és Gobbi Hilda vásárhelyi tartózkodásuk alatt megigértették a várossal, hogy a jövő szezónra ingyen kapja a színház a fűtést, világítást és szubvenciót is adnak. Ők ketten annyira megszerették színházunkat, hogy a színház minden ügyes-bajos dolgával később is hozzájuk fordulhattam és ők mindig, mindenkor segítettek. Augusztus 15-én véget ért a színi szezon. Koncessziómat a következő évre meghosszabbították. Az első szezon mérlege: nagy művészi siker, anyagilag teljes bukás. Hogy színészeimet elutaztassam Vásárhelyről, el kellett adnom apám aranyóráját, amit édesapjától kapott emlékbe halálos ágyán. A következő évadra társulatom java színészei Pestre vagy Miskolcra szerződtek. Én, anyagiak híján, úgy látszott, nem is tudom megkezdeni a szezont. Szeptember vége felé mégis sikerült összehoznom a dolgot valahogy, a várostól kölcsön kapott teherautón lehoztam őket Budapestről s megkezdtem a munkát. A társulat közel sem volt olyan jő, mint a múlt szezonban. Forint nagyon gyéren volt a városban s ami volt, azt az infláció és a háború alatt tönkrement ruházati cikkek pótlására fordították, így nem igen akadj közönség. Átmentünk másik állomáshelyemre, Makóra. Itt a város vezetősége nagy örömmel fogadott bennünket, mindent ígért, de semmit nem adott. (Egyedül Boor Géza rendőrszázados, a kapitányság vezetője bizonyult színházszeretőnek.) A rendes színházhelyiséget sem adták ide, mert kellett tánciskolának. A város szélén fekvő Katolikus Körben játszottunk. Olyan kicsi volt a terem, hogy telt ház esetén is alig tudtuk fizetni a napi rezsit. Pedig telt ház nagyon ritkán volt. Meg kellett volna alkudnom. S az anyagi hullámok is egyre fenyegetőbbek lettek. Somlaij Artúrt lehívtam vendégszerepelni, naponta két előadást tartottunk, hogy valamelyest javítsunk a színház helyzetén. Állandóan zsúfolt házakkal játszottuk a Naplemente előttöt is, a Hattyút is. De már ez sem segített. Telt ház esetén is csak 600 forintot tudtunk bevenni. A Naplemente előtt volt az utolsó előadás, utána felutaztam Pestre és visszaadtam a koncessziót. Eddig a történet. Érdekes, mert a terv, amit meg akartam valósítani, szintén érdekes. Állandó, művészetet nyújtó színházat akartam szervezni egy olyan városban, amely eddig nem igen részesült a színház áldásában, de népe akarja és értékeli a jó színházat. A gazdasági nehézségek és a hivatalos nemtörődömség erősebbnek bizonyult, mint az én szándékom. Osváth Béla „1848 SZELLEMÉBEN, A JOBB MAGYAR JÖVŐÉRT“ A MAGYAR IFJÚSÁG EGYÉVES MUNKATERVE A magyar ifjúság minden rétegét, minden ifjúsági egyesületet magában egyesítő Országos 48-as Ifjúsági Bizottság kidolgozta és most adta közzé a magyar ifjúság egyéves munkatervét. A munkaterv célja az, hogy egységes irányt szabjon a magyar ifjúság előkészületeinek a szabadságharc százéves évfordulójára, hogy bevesse a magyar ifjúságot a márciusi ifjúság szellemében a jobb magyar jövőért való harcba és ezzel egyaránt szolgálja az ország gyarapodását és az ifjúság felemelkedését 1848 hazájáért, népéért minden áldozatra kész ifjúságának szintjére. A munkatervben jelentős és nagyvonalú elgondolások és kezdeményezések vannak, 158
