Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-03-01 / 3. szám
a tanács megkerülésével petróleumot. Műsorunkon a következő darabok: szerepeltek többek között: Tamási Áron: Vitéz lélek és Tündöklő Jeromos, Németh László: Villámfénynél, Shaw: Az ördög cimborája, Moliére: Dandin György. Az operettek közül a legnagyobb siker a Mosoly országa volt. Tizenegy táblás házat vonzott, a Vitéz lélek kilencszer ment. A közönség egyre jobban megkedvelte színházunkat. Csaknem fűtetlen teremben játszottunk egész januárban, februárban. Az emberek plédeket, takarókat hoztak magukkal a színházba, hogy oda ne fagyjanak a székhez. S mi játszottunk, a közönség pedig jött a színházba. Egyre merészebbek lettünk. Hiányos díszlettárunkat is pótoltuk, kiegészítettük. Időközben a kultuszminisztérium rendeletet adott ki, hogy csak azok a színtársulatok működhetnék tovább, amelyek szabályos miniszteri engedéllyel (koncesszióval) rendelkeznek. Nekünk ilyen nem volt, így az a veszély fenyegetett, hogy betiltják előadásainkat. Elhatároztuk, hogy megszerezzük a koncessziót. Beállítottam Gobbi Hildához (aki eddig is többször segített „partizán színtársulatunkon“) s elmondtam tervemet. Ö már ismerte műsorunkat, elgondolásainkat s azonnal pártfogásába vett. A Művészeti Tanács tagjainak aláírásával kérvényt szerkesztettem a Színész Szakszervezet vezetőségéhez. Abonyi Géza, a Szakszervezet elnöke is fantáziát látott munkámban és javasolta a Szakszervezet Intézőbizottságának a koncesszió iránti kérés kedvező felterjesztését a kultuszba. A koncesszió így megvolt, most már csak végleges Társulatot kellett szervezni s a bevált műkedvelőket szakszervezeti tagokká kellett minősíttetni. A szakszervezeti felvételi vizsgán Kovács Zsuzsa, Gombos Kati és Osváth László olyan minősítést kaptak, hogy főszerepet is játszhatnak, hat másik vizsgázót pedig segédszínésszé minősítettek. A többieket újabb vizsgára utasították. Hódmezővásárhely önálló színházának működését méltó keretek között akartuk elindítani. Olyan megnyitó előadást akartam, amely tökéletesen szimbolizálja elképzelésemet: feltétlen és megalkuvás nélküli művészetet nyújtani még akkor is, ha ez nem üzlet. Ügy találtam; hogy akkor lesz a legméltóbb a színházkezdet, ha meghívóin a budapesti Operát, teljes társulattal és zenekarral, két estére szóló vendégjátékra. Ezzel kettős volt a célom: egyrészt a vásárhelyi közönségnek akartam egészen különleges művészi élményt nyújtani, másrészt az ország felé akartam megmutatni, hogy a mi vásárhelyi színházi vállalkozásunk egészen újszerű, minthogy most történt meg először, hogy az Operaház teljes társulata elment vidékre szerepelni. Valami kimondhatatlan vágy űzött, hogy művészetet produkáljak. Éjt-napot eggyé téve dolgoztam" barátaimmal az Operaház vendégjátékának előkészítésén. Gondoltunk egy merészet s beállítottam a Közlekedésügyi Minisztériumba, hogy adjanak külön vonatot az operaházi művészek levitelére. S csoda történt. Amikor a vonatközlekedést szénhiány mialt a lehelő legminimálisabbra szűkítenék, megkaptuk a különvonatot. A MÁV akkori elnökhelyettese egyszeriben megértette, hogy országos viszonylatban is milyen nagy kulturális jelentősége van az Operaház vidéki vendégjátékának és kiadta az utasítást, hogy a különvonatnak mennie kell. A 80 személyt befogadó különvonat április 1-én indult el a Nyugati pályaudvarról. Zsúfolásig megtelt, vagy kilencvenen szorongtunk a Pulman-kocsiban s az 55 személyes operaházi személyzeten kívül a vonaton utaztak: a kultuszminisztérium képviseletében Szabó Magda és Szathmáry Lajos, a budapesti napilapok színházi munkatársai, fotóriporterek. Vásárhelyre félórás késéssel futott be délben a vonat s az állomáson a város nevében Gábor Dezső tanácsnok üdvözölte a vendégeket. A meleg fogadtatást az Operaház nevében Palotay Árpád, a társulat vezetője köszönte meg. A színházterem zsúfolásig megtelt estére. Olyan nagy esemény volt az operaházi vendégjáték, hogy az egész városban nem is lehetett egyébről hallani, csak erről. Űj díszleteket készítettünk az előadásra s a
