Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-03-01 / 3. szám

NÉPDALAINK GYŰJTÉSE ÉS A NAGY MAGYAR NÉPDALKIADVÁNY

Tudományos hitelű magyar népdalgyűjtésről e század eleje óta beszélhetünk. Szakképzett kutatók személye, az élő hagyomány helyszínen való gyűjtése és megfigyelése, továbbá a szükséges technikai eszközök, mint a tudományos hitelű gyűjtés feltételei ekkor adódtak együttesen először. Feljegyzett és nyilvántartott népi dallamainknak legértékesebb és mennyiségileg is legjelentősebb részét az 1900-as évek elején megindult gyűjtésekből nyertük. De a magyar zenei folklór időben ennél jóval nagyobb múltra tekint vissza. És hogy e legfiatalabb magyar szellemtudomány tizenkilencedik századbeli múltja a népzenekutatás érdemében is valamennyire figyelmet érdemel — ez éppen a később elért eredményekből következik. Mai tudásunkkal ugyanis értékelni és rendszerezni tudjuk a régebbi magyar népdalgyüjtemények adatait, meg tudjuk fejteni, valamennyire javítani tudjuk a hibás és téves feljegyzéseket.

A népdalok összegyűjtésének szükségességét és hasznát már a reformkorban látták. Kodály mondja el egyik tanulmányában: ,,Mikor a Tudós Társaság 1832-ben felhívta tagjait népdalok gyűjtésére és beküldésére, oly sok érkezett, hogy a válogatásra kijelölt Vörösmarty és Schédei már az 1833. évi nagygyűlésen több kötet kiadását javasolta. Nem gyűlt volna be egy év alatt ennyi anyag, ha a gyűjtők már évekkel előbb nem kezdtek volna hozzá. S hogy a Tudós Társaság már 1833-ban hangjegyes kiadásra gondolt, mutatja, hogy elegendő hangjegyes anyag is volt a kezében. Nem kell sokat magyarázni, milyen érték a mai népdalkutató előtt egy 1830 táján feljegyzett népdal, még ha tökéletlen is a hangjegyzése s mily pótolhatatlan hiány fejlődésünkben, hogy a tervezett kiadás nem valósult meg, mert a Társaságnak nem volt meg a hozzávaló költsége. Az Akadémia 1844-i nagygyűlése, Fogarasi János indítványára azt is elhatározta, hogy a Kisfaludy Társaságot figyelmeztetni kell, ügyeljen a további gyűjtésnél a népdalok zenéjére is, hogy a népköltészet ezen becses járuléka az elfeledéstől megóvassék. Erdélyi előszavaiban mintegy ezer dallamról számol be az Akadémiából és másfelől hozzá jutott kéziratok felsorolásában. A dallamok 40 világi és 20 egyházi kivételével elvesztek. Az egyik gyűjtő, Mindszenty Dániel, 88 dallamból álló gyűjteményét Kodály fedezte fel 1941-ben egy árverésen. Erdélyi említi Mindszenty zenei gyűjteményét, szövegeiből többet felvett a Magyar Népdalok és Mondák lapjai közé.

Számunkra érdekes és tanulságos olvasmány Mindszenty Dánielnek, majd egy népdalgyüjtő kortársának, Udvardy Jánosnak egy-egy ránkmaradt értekezése a népdalok összegyűjtése ügyében. Mindszenty így nyilatkozik: „... bár valaki találkozna, ki a’ népdalainkat összegyüjtené, megvallom, nem kis öröm villanna keblembe, hogy tán valahára mink is bírhatunk oly gyűjteményt, minővet régóta dicsekszik a’ külföld...“ Udvardy pedig azt mondja, hogy ,,A’ magyar a’ danolásban is mint mindenben különös és eredeti.“ Hogy mennyire világosan látta már akkor a népzenekutatás és közlés tudományos és gyakorlati követelményeit, annak érzékeltetésére ideírjuk még egy mondatát: „...nem elég a’ magyar pór danlot csak leírni vagy kinyomtatni, — mert ez a’ maga kótájától elválhatatlan, — sőt még kótával együtt is csak árnyéka annak, a’mint az danoltatik, — igazi erejében, magának a’ pór ifjúságnak szájábul kell hallani ott, a’hol az a’ maga szabadságában ’s jókedvében lévén fesztelen (ungenirt) ’s bátran kiereszkedhetik...“

Szándékosan időztünk tovább Erdélyinél és a magyar zenei folklór két úttörőjénél. Ha népdalaink összegyűjtése és kiadása Mindszenty

144