Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-03-01 / 3. szám
az ember, egészen addig, hogy eltemetik. Szántani, vetni, boronálni, aratni, markot szedni, kapálni, kubikolni, jószágot nevelni, ebédet főzni, mosni egyformán kell, talán a világ kezdete óta. A tengerit például háromszor szabad csak megkapálni, még annyiszor is kár, azután várni kell csak, hogy rászolgál az idő. Ha az aszályos isten nem akarja, úgyse terem az. Ez a falu erkölcse. Annak is megvan mindnek a maga módja, hogy állapotos asszonynak hogy kell viselkedni, gyerekét megszülni, komákat meghívni, keresztelőt meglakni, a gyereket felnevelni, ha beteg, gyógyítani, iskolába följáratni. Azután meg: hogy kell fosztóba eljárni, jányt megkéretni, csiga-csinálóba vendégeket hívni, harmadnapra megesküdni, menyasszonytáncot eljárni, házaséletet megkezdeni, folytatni, megöregedni, meghalni. Történni nem történik ez, ez mind csak van. Esnek aztán különös históriák, amikről mindenki beszél egy napig, de úgy borozgatás közben évek múlva is elemlegetik. Virág Ferenc meggyujtja Jámbor Lajos hátán a lopott szalmát. Tóth Géza a tehén árát elmulatja. Pap Sándor messzelátóval leselkedik be az ablakokon. Takács Lili álmában kapja a gyereket. Ha nagyon jeles a história, még neveket is adnak róla, hogy a kárvallottnak az unokájának is elemlegethessék. Nagyobb csodák is egyszerűen beleépülnek az élet változatlan rendjébe. Negyvennyolcas gránátokba nyelet kell csak ütni, hogy furkó legyen belőle. Egy-egy nagy követ ha kivet a föld, az is jó lesz káposztáskőnek, vagy a küszöb elé. Reves csontokat, ha beléjük akad az ásó, be kell csak hányni töltés alá, nyugodjék ott, ha király volt is valamikor. Vannak még az urak. Valami másik világban élnek, tartják a maguk furcsa szokásait. A üszteletes asszony rádióra tornázik reggel. Az óvónő a farkaskutyáját szereti. Meg a többi. Beszédjük is más, mint amit meg lehet érteni. A főszolgabíró a bíró választást bizonytalan időre elnapolta. „Megijednek az emberek, szinte fejüket is lekapják ennél a szónál. A Hatalom, az Állam, meg minden rendű és rangú úrinépek fogalma van benne ebben a szóban.” Az uraság emberei azt keresik, hogy lehetnének kárára a szegényembernek. Kevesebbre mérik a köbmétert a kubikon, a házhelyekre halastavat csináltatnak. Törvénykezés, politika, választás az is urak dolga. Bajos abba az embernek beleszólni, hogy meg ne üsse a bokáját. Tenni se, mondani se lehet semmit. Az urak érdeke, hogy minden úgy maradjon a faluban, ahogy van. Nem mintha jó volna ez így, mindenkit nyom ez a rendbe-szabott élet, de tenni ellene ki merne? Gyenge az ember és gyáva, hogy kitörjön belőle. Beregszászi József, száz évvel ezelőtti bírája a helységnek, az megtette, hogy az uraság határhalmait széjjel hányatta, az uraság csikóskertjébe a helység borjúcsordáját hajtatta, kapott is érte egy esztendei tömlöcöt, száz pálca ütéseket. Meg is maradt az emléke Beregszászi Józsefnek, csupa Józsefekét keresztelnek most is a faluban. De hol az új hős, hogy a mostani bajokon segítsen? Góz József az, ő kel fel a falu erkölcse ellen. Lakodalomból lopja el a menyasszonyt. Ötször kapálja a tengerit. Öntözi a földjét, Urak előtt nem hagyja magát. Szegényember létére még a bíróválasztásba is beleszól. „A falu erkölcse az, hogy azt hiszi, hogy mindenféle választás csak az urak 142
