Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-01-01 / 1. szám
íyek a lakás, táplálkozás, viselet, gazdálkodás, állattartás, mesterkedés és művészkedés hagyatékát, továbbá a szellemi hagyományt: a hit- és szokásvilágot, a népi tudományt, a zenét, a táncot, a játékokat, a költészetet, jogszokásokat foglalják magukban? b) melyek azok a különbözőségek, amelyek a falu és a város, a pásztor, a napszámos, a paraszt, a mesterember, továbbá a fiatalabbak és idősebbek, a férfiak és nők között femiállanak? c) melyek a népi kultúrának azok a jellemző tulajdonságai, amelyek a többi tájegységektől, a szomszédos falvaktól megkülönböztetik? d) miben látjuk a népi kultúra továbbéltetésének, az időszerű művelődés szolgálatába állításának lehetőségét és hogyan végezheti el ezt a szabadművelődés tárgyi és módszertani szempontból? e) melyek azok a művelődési problémák, amelyek a népi műveltségtől függetlenül várhatnak a megvalósításra? f) melyek azok a hagyományos formák, —- ha vannak ilyenek — amelyek társadalmi vagy gazdasági szempontból károsak és mi volna kiküszöbölésüknek feltehetőleg legjobb módja? A néprajzi kataszterek adatainak állandóan rendelkezésükre kellene állniok a szabadművelődés munkásainak és vezetőinek. A begyűjtött adatokat kívánatos lenne néprajzi, neveléslélektani, pedagógiai stb. szakemberek bevonásával és a szabadművelődési felügyelőkkel együtt közös értekezleteken megbeszélni. A népi műveltség és a szabadművelődés egymáshoz való viszonyának ez az egyik oldala. A másik, amely nem kevésbbé fontos: a népi műveltség megismertetése a városi értelmiséggel és az ipari munkássággal. Feltehetőleg ez volt a célja az eddigi népi bemutatóknak és ez a célja a különböző úgynevezett népi együtteseknek is. Azonban mindjárt hozzá is kell tennünk: nem hisszük, hogy ennek a célnak elérését még csak meg is közelítették volna. A népdal, a tánc vagy szokás bemutatása, különösen városi szereplőkkel, lehet művészi produkció, látványosság, érdekesség, de az előbbi célt nem szolgálhatják. Népi kultúránk bármely jelensége csak összetevő elemeinek összességében szemlélhető. Megismertetésük első lépésére legcélravezetőbbek a szakszerű néprajzi előadások, majd a falulátogatások. De a falulátogatások se a lakodalom, a tánc stb. kizárólagos bemutatásával, hanem a munkával teli hétköznapok, a munkaalkalmak ismertetésével. A városi ember ne a lobogó ujjú inget, az árvalányhajas kalapot, hanem a verejtékes munkát ismerje meg először. Ezután jöhet a többi: a dal, a mese, a játék, a szokás, a tánc, de sohasem kiszakítva abból az összefüggés-bői, amelyben feladatát teljesítette. A néphagyományt tehát az élet minden szálával együtt mutassuk meg, mert tartósan csak így adhatjuk át és az átvevőben is csak így ereszthet gyökeret. Az elmondottak csak néhány szempontját vázolják a népi műveltség és a szabadművelődés egymáshoz való viszonyának. A tapasztalatok hosszú sora mutatja meg a helyes utat. És ez az út elvezet majd annak a sokat emlegetett panasznak a magyarázatához, hogy a mágyar paraszt miért idegenkedik attól a „művelődéstől“, amit a „művelt“ városi ember mindenáron adni akar a „műveletlen“ falusi embernek. Manga János 12
