Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-02-01 / 2. szám

gének, szociális viszonyainak, közegészségügyének, kultúrájának, földmívelésének; iparának, kereskedelmének és pénzügyi helyzetének adataival. Olvasás közben nemegyszer elragad a statisztika ismert kísértése, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le ezekből a számokból. Holott e tekintetben óvatosnak kell lennünk, hiszen puszta számok sohasem adhatják vissza híven az élet árnyalatait. Különösen nem, ha technikai okokból nagyon sokszor például 1941-es adatokkal dolgozhatunk csupán. Különösen érezzük a statisztikai módszer egymagában való elégtelenségét a "kulturális életünket ábrázoló fejezetben. Kimutatást készíthetünk az iskolák vagy a megjelent könyvek számáról, de ezek a számoszlopok semmit sem árulnak el abból, hogy ezeknek az iskoláknak, illetve könyveknek mennyi a kulturális tartalmuk és milyen hatással funkcionálnak. Helyszűke miatt itt csali egyetlen közelebbi példát ragadhatunk ki. A 156. oldalon közölt táblázat szerint 1941-ben a Magyarországon megjelent könyvek 7<y0-a volt vallásos munka, 1945-ben pedig 11.5 százaléka. Ez a két adat azt a látszatot kelti, hogy emelkedett az ilyen kiadványok száma, nőtt az irántuk való érdeklődés. Holott valójában jelentékenyen csökkent — csupán az egyéb kiadványokhoz való százalékos arány jelzőszáma emelkedett, más csoportok még nagyobb visszaesése következtében. A társadalomtudományi munkák száma ugyanezen táblázat szerint 6.2 o/oról 8.9o/o-ra emelkedett — a két szám különbözete azonban nem árulja el, hogy míg ezelőtt társadalomtudományi munkák túlnyomórészt csupán a szakemberek szőkébb köre számára jelentek meg, ma a nagyközönség érdeklődése ezek iránt megnőtt. Magunk részéről különösen sajnáljuk, ahogy a sporttal egy kalap alá fogva egy oldalon elintézi a könyv a szabadművelődés kérdését. A szabadművelődés társadalmi jellegét nem értette meg a fejezet írója. Adatai az 1945—46. évre vonatkoznak, anélkül, hogy ezt megjegyezné és rámutatna a most folyó munkaév megváltozott viszonyaira.

(-)

ECKHART FERENC: Magyarország története (9. kiadás, Káldor, 1946).

Kétfelé eshetnek túlzásba a népszerű történelmi összefoglalások írói. Vagy szellemtörténeti stílusban, izmusokkal sűrűn körítve tálalják anyagukat vagy iskolás-krónikás stílusban adják elő. így aztán vagy a sok absztrakcióba vagy a sok adatba fullad bele az olvasó érdeklődése, hiába keresvén az eleven élet szilárd talaját.

Eckhart igen ügyesen és simán halad át a két veszélyes véglet között. Nem ragaszkodik a királyok és csaták dátumainak szent rendjéhez, egyszázadnyi eseménytörténeten egyoldalim ismertetéssel halad át, egv-két mondatba foglalja össze fontos monográfiák eredményeit — hogy annál alaposabban "írhassa le a kort jellemző jelenségeket. De itt se merev formulákat keres, hanem az életet igyekszik megragadni, színes képekbe sűríteni. Anyagának beosztásával mindig ezt a célt szolgálja. így lesz könyve tartalmas, áttekinthető és vonzó összefoglalása az eddigi magyar történetírás eredményeinek — nem csoda, hogy már 9. kiadását éri.

De valószínűleg azért is érhetett ilyen sok kiadást, mert jellegzetesen az eddigi történetírás terméke. Bűne a koré, mely szülte őt; rosszindulatot vagy elfogultságot nem vethetünk szemére, de fontos hiányt kell észrevennünk henne: a társadalomfejlődés rajzának hiányát. Történetírásunk igen hajlamos volt mechanisztikus jogi szempontból nézni az eseményeket (ez főleg a jogi kar professzoránál természetes és indokolt szempont), így viszont elsikkadt a változások értelme és jelentősége. Meg lehet például magyarázni a parasztlázadásokat törvénytelen adószedéssel, földesúri sanyargatással — viszont így nem látjuk meg, hogyan nevelkedik társadalommá a katonáskodáson, huszita népi vallásosságon, földmívelés modernizálásán, szabad bérlőgazdálkodáson, autonóm adóközösségeken keresztül a jobbágyok tömege, hogyan jelenik meg önálló erőként az állam életében. Épp így homályban marad a törökkori paraszt civitások politikai és kulturális nagykorúsodá-119