Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-01-01 / 1. szám
NÉPI MŰVELTSÉGRE ÉPÍTŐ SZABADMŰVELŐDÉS A néphagyománynak, a népi műveltségnek a nemzeti művelődés szolgálatába állítását követelte már Győrffy István is a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz annakidején benyújtott memorandumában, amely „Néphagyomány és nemzeti művelődés“ címmel jelent meg könyvalakban. Ez a memorandum pusztában elhangzott szó máradt. Gyakorlatilag a felszabadulás óta sem sok történt ezen a téren. Tudtunkkal még az elmúlt esztendőben két tervezetet is benyújtottak az illetékes szerveknek és ezek a tervezetek a néprajz kötelező tanítását nemcsak megokolták, hanem módszeresen fel is dolgozták a népiskolától az egyetemi oktatásig. Ugylátszik, ezek a tervezetek is Győrffy István memorandumának sorsára jutottak. Azonban nem hallgathatjuk el azt á biztató jelet sem, amellyel a földművelésügyi minisztérium mutat példát. A mezőgazdasági szakiskolák részére már sajtó alatt van egy néprajzi tankönyv. Népi műveltségünk gyakorlati felhasználása azonban elsősorban szabadművelődési szerveinkre vár. Hazánkban, ahol a lakosságnak majd háromnegyed része többé-kevésbbé ma is a hagyományos vagy népi kultúra hordozója, feltétlenül szükséges, hogy a szabadművelődés célkitűzéseit, tárgyi és módszertani kérdéseit, alapelveit a néprajzi vagy népismereti szemléletre építse fel. Ez a szemlélet nemcsak a parasztság művelődési készségének ad döntő indítékot, hanem a parasztság, az ipari munkásság és az értelmiség közötti művelődésben különbözőségeket is kiegyenlíti. Népi műveltségünk elhanyagolásával az úgynevezett magasabb, iskolai vagy írásos műveltség által terjesztett irodalmat, művészetet, gazdasági és technikai kultúrát sem tudjuk egészen a magunk magyar kereteibe beilleszteni. Enélkül hiányzik belőle az a sajátos magyar ízlés és életforma, amely éppen népi kultúránkat is fenntartotta és népünket, különösen parasztságunkat évszázados küzdelmeiben megedzette. A szabadművelődési ügyosztály által rendezett értekezletek tanulsága szerint mind az ügyosztály, mind a szabadművelődési felügyelők tudatában vannak a népismeret, a néprajz fontosságának. A felügyelők egy kis töredéke máris szép és tervszerű munkát végzett, azonban nagyrészük éppen tájékozatlansága miatt a jószándék ellenére sem tud mit kezdeni. Ha mégis kezdenek valamit, jelentkezik a dilettantizmus veszedelme. Ezt főleg abban látjuk, hogy egyes néprajzi jelenségeket félreértenek, téves magyarázattal romantikus megvilágításba helyeznek. Állandóan a múlt kísért abban, hogy a népi kultúrából ma is csak az ünneplő parasztot, a gyöngyösbokrétaszerű bemutatásra alkalmasnak látszó, színpadi igényekhez alakított táncokat, szokásokat kedvelik a népi bemutatók műsorán. Ezeket is sokszor nemcsak átalakítják, hanem más vidékek szokásai vagy éppen egyéni elképzelések alapján rendezik. 10
