Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
ÚJ MAGYAR ÚT Csoportjukat, bár ez ellen ők hevesen tiltakoznak, talán legegyszerűbb a szürrealizmus holland válfajának tekinteni. Igaz, hogy a rokonságot nem könnyű száz százalékig kimutatni; az esetleges ellentéteket és különbségeket azonban mindezideig senkinek sem sikerült világosan és kielégítő módon megfogalmazni. Elveik, technikájuk tehát nem új, még Hollandiában sem egészen. Az irodalom genealógiakutatói már rámutattak a régebbi költők között megbújó “előfutárokra" és rokon lelkekre. Itt elsősorban Gerrit Achterberget (1905-) kell megemlítenünk, ki verseibe font mértani és vegytani képletekkel, reklámszövegekkel eleve teljesítette a “kísérletezők” csoportjának egyik követelményét. Fontosabb azonban az ő munkásságában a modern költészet egy másik tétele, a szó mágikus ereje, mellyel csaknem minden versében a halott szeretőt akarja új életre kelteni. Eddig csak a Hollandiából származó holland költőkről beszéltünk. Csekély változatokkal azonban a Belgium északi felében lakó flamandok és a délafrikai búrok ivadékai is hollandul beszélnek, sőt a flamand írott nyelv szabályai teljesen megegyeznek a holland helyesírás szabályaival. E két további nyelvterület közül irodalmi szempontból főleg a flamand fontos. A belgiumi holland irodalom bizonyos fokig kiegészíti a hollandiait, megadja azt, ami itt, északon egy kicsit hiányzik: több jó regényírója van. Ezt természetesen csak nagy általánosságban mondjuk: van Hollandiában is jó élő regényíró és Belgiumban is komoly hollandnyelvű költő. A kiegészítés egyébként sem teljesmértékű s ez rendjén is van így: a két ország szellemi élete úgyis sokban különbözik egymástól (Belgiumban az orientáció katholikus és francia vagy mindkettő, itt inkább protestáns és angolszász), és számos közös törekvés ellenére mindezideig még kultúrális síkon sem sikerült teljesen egységet vagy legalább is szoros kapcsolatokat teremteni. E rövid áttekintés végére érve, néhány sajátos jelenségre szeretnénk rámutatni, mely nagy általánosságban az egész elmúlt hetvenöt év holland költészetére érvényes: 1. Ellentétben a társadalmi élet alkatával (v. ö. “A holland társadalom arca”, az Új Magyar Út ugyané számában), az irodalmi életben alig találkozunk a világnézeti csoportképzés jelenségével. Ez iránt általában mindenütt kevésbbé fogékony a költő, az alkotó művész; bizonyos fokú individualizmus nála szükségszerűség. Volt azért egy-két kísérlet ilyen irányban, az évszázad kezdetén a szocializmus, később pedig a protestánsok részéről, de hatásuk jelentéktelen. Szociális vagy más világnézetű, a francia “littérature engagée” fogalmának megfelelő irodalom Hollandiában alig létezik; igazi “pártos” író még a kommunisták között sem igen akad. 2. A múlt századbeli édeskés erkölcsprédikátorok tollán a holland költészet aránylag önálló életét élt. A közlekedés és a nemzetközi együttműködés fejlődésével együtt jár az élet majdnem minden területén az idegen befolyás, a nemzetközi kölcsönhatás. Az elmúlt hetvenöt év holland költészete is több konkrét külföldi befolyást tükröz, mint azelőtti korszakoké. A legfontosabbakat már említettük; s ha e fejlődés a világ mai állapotában elkerülhetetlen és fennáll másutt is, Hollandiában, az — 76 —
