Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)

1956-03-01 / 3-5. szám

Ifj. KIBÉDI VARGA SÁNDOR

Modern holland költészet'

Irodalomról nehéz, modern, élő irodalomról lehetetlen pártatlanul beszélni. Kérjük tehát az olvasót, ne tekintse az alábbi vázlatot egy lezárt per megfellebbezhetetlen ítéletmondásának, hanem inkább egy tárgyilagosságra törekvő, de valószínűleg gyakran személyes rövid bevezetésnek a modern holland költészet világába.

A holland irodalmi műfajok gazdagságát és egymáshoz való viszonyát vizsgálva, meglepő hasonlatot fedezünk fel saját irodalmunkkal: mint nálunk, itt is kevés a jó regényíró, a jó drámák száma egészen elenyésző és, akárcsak Magyarországon, a leggazdagabb műfaj itt is a lírai költészet. A magyar, ha irodalomról beszél, elsősorban költőire gondol, és büszke rájuk: fejből idézi Arany János, Petőfi, Ady jónéhány versét; ugyanezt nem állíthatjuk fenntartás nélkül a hollandról, ő joggal is büszkébb festőire vagy országa technikai és gazdasági vívmányaira. Statisztikák azonban kimutatták, hogy a holland közönség aránylag sok verseskötetet vásárol, mindenesetre viszonylagosan többet, mint sok más nyugateurópai ország közönsége. Érdekes jelenség ez; a józan holland polgár jobban szeretné költőit, több érdeklődést mutatna fiatai lírikusai iránt, mint például a francia? Franciaország nemcsak a parfüm és a női divat területén szabja meg a divatot, hanem igen gyakran az irodalomban is; és mégis, egy-két könnyen érthető, hazafias vagy politizáló költőtől (Aragon, Prévert) eltekintve, még a legjobb modern költők versei is nehezen kelnek. A magyarázat talán abban rejlik, hogy a holland többet van otthon, mint a francia, tehát több pénzt is ad ki arra, ami házatáját és az otthon töltött estéket kellemessé teszi. Szeret olvasni; kis falusi házakban sem ritkaság egy pár polcnyi könyvtár. És ha regényt gyakran angolul is olvas, verseket, mint mindenki, elsősorban anyanyelvén.

De ha a holland szereti költőit, ha versei képesek a “schemerlamp” (magyarul megközelítőleg: hangulatlámpa) fényében és a kályha melegében töltött estéit megszépítni, annak kell, hogy legyenek lélektani okai is. E kérdés boncolgatása túl messze vezetne, hiszen nem az olvasóközönséggel, hanem a költészettel szeretnénk foglalkozni, de egy feltevést talán megkisérelhetünk: a józan holland polgárnak a hétköznapi életben — a vallást itt tehát figyelmen kívül hagyjuk — önnön racionalizmusával szemben egyetlen fegyvere az öngúny. Abban, ami személyes, érzelmi életét illeti, nagyon zárkózott, nem szívesen beszél róla; francia szerelmi filmeknek nem nagy itt a sikere, s a közönség, valószínűleg zavarában, a legszebb jeleneteknél sokszor nevetni kezd. De, ki tudja? — a líra talán éppen az a titkos kiút, melyre időnként szüksége van a holland-i E cikk összeállításánál nagy segítségemre volt P. Minnema holland irodalmár barátom.

— 72 —