Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
Aztán a dal visszhangját vesztve, félve Belenémult a hervadásba, télbe. Gyámoltalan nő — szól a régi fáma - Urát keresve, sírba ment utána . . . A fényben, fenn a házsongárdi csendben Tovább dalolt a név zenéje bennem. S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem, Egyetlen könny, hogy azt a dallamot Aletta van der Maet-nak megköszönjem. REMÉNYIK SÁNDOR Benéz a havas Benéz a havas kéken, Kolozsvárra. A nagy piacról tisztán látható, Amint a Monostor utat bezárja. Most úgy érzem: ott vége a világnak. Azokra, kik rám túl a hegyen várnak, Úgy gondolok, mint mesés más-világra. Benéz a havas kéken, Kolozsvárra, üreg fején már megmozdult a hó, Tövében vadul árad a Szamos, A Szamos, ez az egyetlen folyó. A Szamos, ez a megfordított Léthe . . . Mondják, ki belekóstolt a vizébe, Az felejteni nem tud sohasem. Tál a gyalul havas hegyeken Hiszen — kékek a budai hegyek, Kékek, s lilák is tán, ha jö az alkony, De nincsen mégsem olyan alkonyat Sehol a földön, mint a Szamosparton. S S ez nem elég, hogy idehaza tartson?! — 71
