Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-01-01 / 1-2. szám
MADÁCH IMRE Nem féltelek, hazám! Bár ellened tör frigye zsarnokoknak, Bár ellened tör irigy szolgahad, Földönfutó népek megostromolnak, Mint tengerár, megállsz, ha szikla vagy. Nem féltelek, hazám! Eldőltél volna, mint cser a viharban, Ha a végzet nem nézett volna ki, Hogy élj; nem törtek meg véres csatákban A balszerencse századévei. Nem féltelek, hazám! Ameddig áll Branyiszkód kőrakása, Mint órjás harcaid emlékjele, Regét mond róla a Kárpát vadásza, S viharként leng rajt hősök szelleme. Nem féltelek, hazám! Ameddig látom Alföld rónaságát, Felette múltak délibábja kel, Szent vér hizlalja lengő dús kalászát, És tápot a test, lélek benne lel. Nem féltelek, hazám! Az ősi bűn küldött ránk sajtoló kart, A lánc helyét csak szent vér mossa le: Hogy a jobb gyermek győzzön, Mózes elhalt A pusztában s egy nemzedék vele. Nem féltlek hát, hazám! — 21 —
