Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-01-01 / 1-2. szám
BOQYAY TAMÁS A lovasnomád népek a koraközépkori Dunamedencében II. (Folytatás) Helmut Preidel német régésznek köszönhetjük ezen jelenségek legkielégítőbb, még pedig társaslélektani magyarázatát. Ő mutatott rá arra, hogy ilyen mélyreható befolyás csak közvetlen szemlélet útján lehetséges, tehát feltételezi a szlávok és avarok együttélését. Ezen felül, — mint Preidel mondja, — “egy avar vagy az avaroktól rendelt vezetőréteg felsőbbrendűségének fenntartásnélküli elismerését jelenti. Ennek a rétegnek jutott bizonyára a politikai vezetés is.” Az új uralkodó réteg felsőbbségét pedig készséggel elismerték, mert “minden primitív vagy primitív módon reagáló társadalomban a bármilyen téren elért sikereket jó viszonyra vezetik vissza.” Ez adja egyúttal magyarázatát, miért adták fel a szlávok ép hagyományos vallási képzeteiket. Ennek az avar rátelepülésnek történeti hátterét főként ugyancsak a régészet tisztázta. Kitűnt, hogy a nyugati szláv vidékek a Kr. u. 5. és 6. században teljesen el voltak szegényedve. A beszivárgó szlávok és a korábbi germán lakosság maradványai kezdetleges társulási formákban küzködtek a nehéz élettel. Hogy az avarok ezeket az embereket a maguk részére egyáltalában használhatóvá tehessék, tőlük szolgáltatásokat hajthassanak be, a szlávokat katonailag alkalmazhassák, szilárd és átfogó közigazgatási rendszert kellett teremteniök. ők maguk nyájaikkal csak a nagybani pásztorgazdaságra alkalmas területeket és néhány fontos pontot szálltak meg állandóan. A bennszülöttek tovább éltek a maguk módján olyan elöljárók alatt, akik vagy az avarok közül kerültek ki, vagy pedig híven szolgálták a hódítókat. így épült fel egy magasabb társadalmi és politikai rend. Az új uralkodó-réteg tudatosan és szándékosan utánozta az avar életformát. Preidel joggal beszél az avarság fölényének fenntartásnélküli elismeréséről. De ez egyáltalában nem jelentette az avarok politikai fennhatóságának ép oly feltétlen elismerését. Ennek ép az ellenkezőjét látjuk. A látókör tágulása felébresztette az önállósulás iránti vágyat is. Fredegar, a késő 7. század híres frank krónikása elmondja, hogy az alpesi és nyugati szlávok sikeres harcait az avarok ellen nem a tisztavérű szlávok vezették, hanem a félvérek, szláv asszonyok és avar harcosok fiai. Alföldi András tehát nem ok nélkül írta, hogy “a kemény avar és bolgártörök uralom a szláv törzseket nemcsak elnyomta, hanem beléjük oltotta uraik harci és szervező képességeit.” Preidel a legjobban ismert cseh-morva viszonyok alapján következtetett. A társaslélektani alap azonban a délszlávoknál is bizonyára ugyanaz volt. Ép ezek köréből ismerjük az első függetlenségi törekvéseket. A 9. század szláv virágkort hozott. Igen jellemző azonban, hogy az avar divat, szokásaiknak utánzása az avar birodalom bukása után sem sza— 22