Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)

1956-01-01 / 1-2. szám

ÚJ MAGYAR ÚT jában nagyszámú meghívott nyelvész bevonásával lerakta az alapjait a követendő munkának és bizottságot küldött ki az ötéves nyelvtudományi terv kidolgozására. Ez lett az irányadó, az ötéves terv, a magyar nyelv­­tudomány területén is, ezért pontos tájékozódásul teljes szövegében ide iktatjuk, úgy, ahogy a Magyar Nyelv c. folyóiratban megjelent: ^6 “Az ötéves nyelvtudományi terv vázlatát — amelynek magyar és finnugor részét közöljük olvasóinkkal — a Magyar Tudományos Ta­nács keretén belül működő élvonalbeli nyelvészekből álló szakbizott­ság készítette, előzetesen megállapított alapelvek és a beérkező egyéni tervek alapján. Ezzel azonban csupán a terv első részének közvetlen előzményeit vázoltuk. A tulaj donképeni előkészítő munka a felsza­badulással kezdődött a tőkés rendszer fokozatos felszámolásával, a földosztással, bankok, gyárak, iskolák államosításával és a hároméves tervvel folytatódott. Ezek nélkül tervezni tervezhettünk volna talán, de a tervet megvalósítani semmi esetre sem tudtuk volna, ahogyan nem tudtuk megvalósítani az Első Magyar Népnyelvkutató Értekezlet tervszerű közös munkára irányuló határozatait sem, közvetlenül anya­giak híján. De még csak fel sem merült és fel sem merülhetett volna a tőkés rendszer korlátain belül egy ötéves összefüggő nyelvtudományi terv gondolata. A múltban a tudomány területén éppoly kevéssé indultunk ki a szükségletekből — legkevésbbé a dolgozó nép szükség­leteiből — akárcsak a termelés síkján. Nem juthatott eszünkbe sem, hogy az elszórtan, egymástól függetlenül folyó egyéni kutatásokat céltudatos egységbe foglaljuk. “Magántanárok” magánügye volt a tudományos munka: kiki búvárkodjék ott, ahol akar és éljen abból, amiből akar (kivéve a tudományból). Ilyen körülmények között ter­mészetesen fontos tudományterületek megműveletlenek maradtak, mi­alatt többen ugyanazzal az önmagában meddő részletkérdéssel fog­lalkoztak. A tudomány államosítása — a kutatások tervszerűsítése és a közönség szolgálatába állítása — csak a tőkés anarchia felszámolása után valósulhatott meg. Az ötéves nyelvtudományi terv kicsi, de szerves része ötéves nemzetgazdasági tervünknek, s ez meghatározza célkitűzését: mi is le akarjuk rakni saját tudományunk területén a a további építőmunka alapját; el akarjuk sajátítani példaképünk, a szocialista Szovjetúnió új munkamódszereit, hogy a haladó nyelv­­tudomány fejlesztésével részt vegyünk a szocialista ország építésében. Tervünk alapelve kétségtelenül helyes, részleteiben azonban bizo­nyára javításra szorul. Kérjük olvasóinkat, hogy levélben tegyék meg észrevételeiket. MAGYAR NYELVÉSZET A) A mai magyar nyelv és szinkron rétegeződése Alapelv: Megfigyeléseink nem korlátozódhatnak az irodalmi nyelvre. Figyelmünknek ki kell terjednie a városi és vidéki lakosság minden rétegének nyelvére, s gondosan számon kell tartanunk a nemzedékek 26. L. Magyar Nyelv, XLV. (1949.), 97-100: “A magyar és finnugor nyelvtudomány ötéves terve.” — 16

Next

/
Thumbnails
Contents