Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)

1956-03-01 / 3-5. szám

Bár a Társaság vagyona teljesen elpusztult és kiadványaival, ügyvitelével kapcsolatos költségvetése jó részét az Akadémia fedezte, ebben az új helyzetben kiderült, hogy nincs más élő szervezete a magyar nyelvi műveltség szakembereinek és érdeklődőinek. így a Társaság egyre nagyobb szerepet kapott a nyelvtudomány, nyelvvédelem, nyelvtanítás és általában a nyelvi kultúra időszerű problémáinak megvitatásában.

A Szegeden rendezett II. nyelvészkongresszus (1952. november 14-16.) már felmérhette az addigi eredményeket, megvizsgálhatta a magyar nyelvtudomány “haladó” hagyományait, kitűzhette a magyar irodalmi nyelv kialakulásának, a közép- és felsőfokú nyelvi oktatás helyzetének vizsgálatát. A Társaság ugyanekkor kezdeményező lépéseket tett a nyelvészek, írók és irodalomtörténészek nyelvi kérdésekben való együttműködésének kialakítására. Az 1953. december 1.-én rendezett őstörténeti vitával a Társaság a történészekkel óhajtotta felvenni azt a kapcsolatot, amely a településtörténet elhanyagolása óta meglazult. Sőt tevékenyen bekapcsolódtak a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat működésébe is.

Ilyen előzmények után került sor a budapesti III. országos nyelvészkongresszusra (1954. november 11-13.). Ezt már a budapesti tudományegyetem aulájában tartották 70 vidéki pedagógus részvételével. Ez a kongresszus, a magyar nyelvtudomány első hatalmas seregszemléje, egyúttal a Társaság fennállásának 50. évfordulóját is ünnepelte, s a végzett munka során évek óta először nyúlhatott olyan kérdésekhez, mint az általános nyelvészet, a stilisztika, az általános nyelvészeti és stilisztikai oktatás, valamint a történeti nyelvjáráskutatás problémái.37

A kommunisták természetesen felismerték a “sztálinista” nyelvészek szervezkedésének jelentőségét és a maguk részéről igyekeztek befolyásolni a nyelvészkongresszusok programmösszeállítását, lefolyását és határozatait. Csak példakép utalunk Mód Aladár már idézett hosszú állásfoglalására a II. (szegedi) nyelvészkongresszussal kapcsolatban. Ebben a hosszadalmas cikkben már a “nyelvészeti sztálinizmus” idegsokkja után magukhoz térő pártteoretikusok álláspontja fejeződik ki. Fejtegetései során világosan kiütköznek a szándékok, hogy Sztálin álláspontját “visszamagyarázzák” a marxi-lenini vonalra, sőt a marrizmus irányába, nevezetesen azáltal, hogy a nyelv a gondolkodás maga, és a nyelvtan tanításának a gondolkodás kialakításában kell szerepet vállalnia, ami egyenlő lenne a tömegnevelés 37

ÚJ MAGYAR ÚT

37. Az országos nyelvészkongresszusokkal kapcsolatos közlemények közül a következők a fontosak: Deme László, A magyar nyelvtudósok első kongresszusa. Magyar Nyelvőr, LXXIV., 156-158; továbbá egy szerző nélkül megjelent közlemény a Magyar Nyelv XLV. k. 3. számának borítólapján “Az országos nyelvészkongresszusról.” — A szegedi nyelvészkongresszusról: Balázs János, Magyar Nyelvőr, LXXVII., 257. — Határozatairól, lefolyásáról Uo. LXXVII., 264., és A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 83. sz.: A szegedi nyelvészkongresszus anyaga. Bp., 1953. — A III. budapesti nyelvészkongresszusról: Herman József - Kázmér Miklós, “A III. magyar nyelvészkongresszus.” Magyar Nyelvőr, LXXIX. (1955), 154-162. számol be.

— 134 —