Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
pillanatban kirobban a megdagadt keserűség és elönti epével az egész környezetét. A függöny mögül beszól egyik alkalmazottja: — A hármas fülkében vizhullám, főnök úr. Nico, a belga fodrász közismert szociálista. Politikai vitába kezd fésülés közben a vendégeivel. De ez nem gátolja őt abban, hogy lelkes hódolattal rekedtre ne kiabálja magát, ha a király az éljenző tömeg között kocsijával áthajt. * * % KOPOG A FACIPŐ a kövezett kerti utón, amint a csavargyári munkás felesége végigsiet rajta a ház felé. Vígan lengeti a szél a kiteregetett nagymosást, úgy, hogy egy-egy lepedő elől félre kell kapnom a fejemet, nehogy arcomba csapódjék. Az asszony megáll az ajtóban és leteszi az üres kosarat, melyben a kimosott ruhát hozta ki teregetni. — Ide tessék ülni, a kályhához — mondja kedvesen, mikor belépünk és leoldja nedves kötényét. Leül ő is az asztalhoz. Antje takarítani jár hozzám, de egyik kislánya beteg, most nem hagyhatja magára, már hetek óta. Ez a gyerek a legkisebb, a többi iskolában van. Nyolc gyermeke van ennek az asszonynak. — Mi van a halakkal? — kérdezi. Mert az akváriumot nagy érdeklődéssel nézi mindig, ha nálunk van. El is határozom, azt veszek neki karácsonyra. Teát hoz és vizesborogatást tesz a kislány torkára. Örül, hogy meglátogatom őket, de szeme a kályhára pillog, amit meg kellene tölteni, meg a konyhajtó felé, ahol bizonyára sok munka várja, mert az éhes gyerekhad nemsokára megjön az iskolából. — Hogy viselik magukat a kicsik? — kérdem, mert tudom, nagy a nyüzsgés náluk, ha nyolc gyermek tanul, játszik, birkózik, kiabál a szobában. Legyint a kezével, a szeme csupa derű: — Mint aféle gyermekek. Egész életbölcselete benne van ebben a válaszban. A gyermek nem csak játékszer, nem csak öröm, nem csak engedelmes, hallgatag szobadísz, mint a díványon üldögélő játékbaba, hanem a gyermek tud rakoncátlan, engedetlen, sírós, neveletlen is lenni. Aféle gyermek. Az élet nem csupa ünnepnap, hanem robot is, kemény lemondás, szigorú takarékosság, hogy elég legyen a jövedelem, az élet néha keservesen nehéz. De szép. Aféle ember-sors. Nincs ennek az asszonynak a szívében egy parányi lázadás sem, nem ismeri az elégedetlenséget, irigységet. Úgy kell venni mindent, ahogy van. Minden nap újra kezdeni. Egyik nap esik az ólmos eső, másik nap ragyogó kék az ég. — Antje, nem félted a szép lepedőidet? Csodálkozva néz rám. — Nem ér oda a kerítéshez! A mosást az útca felől teregette ki, a járdától csak az alacsony kerítés választja el. Eszébe se ötlik, amire én gondolok. Hogy valaki ellopná? Nem szoktak itt lopni. Igaza van: mindenki tudja, hogy este KISJÓKAI: Beneluxi kaleidoszkóp 111 —
