Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-01-01 / 1. szám
ÚJ MAGYAR ÚT sági balsiker. A tömegek belső, fegyelmezett lázadása ez a marxizmus életformája ellen. Ezért kell új frázisokkal, s eleddig szóhoz nem jutó társadalmi rétegekkel feltölteni a tömegszervezetek új pirámisát, a Hazafias Népfrontot. Az átmeneti korszak kétfelé kacsintgató, de a kommunizmus felé cselekvő politikusa, Nagy Imre, az új szakasz néven ismert politikai irány álarcát elég ügyetlenül vetette le most, október végén, a Hazafias Népfront budapesti megnyitó kongresszusán elhangzott felszólalásában. Van benne a termelési kedvet ösztönző, a nem-kommunista óriási többségnek szánt hazafias szóvirág, de ugyanakkor dicsőítő ódát zeng az általa már többízben elmarasztalt 10 esztendő politikájáról: “A honszeretet történelemformáló erejét érezzük itt e teremben. Kilenc és félmillió magyar szívének együttdobbanását. Van-e magyar hazafi, ki ne állna e nagy célokért küzdők táborába, ki félre húzódna, mikor a legjobbak a háromszínű lobogó alatt gyülekeznek? Tíz év tapasztalatai és eredményei mutatják, hogy a két osztály szövetsége a legnagyobb államfenntartó erő.” (9) Az új szakasz szokatlanul magyarosan csengő szavainak egyetlen értelme és célja a termelési erő fokozása, s e célból még a kezdettől fogva mellőzött rétegeket is igyekeznek bekapcsolni a politikai hangulatteremtés munkájába. Az októberi lapok híradása szerint országszerte mozgósították az ú. n. reakciós elemeket, akik ma a lakosság elhatározó többségének bizalmát élvezik, hogy vállaljanak vezető szerepet a Hazafias Népfront előkészítő bizottságaiban. Ehelyütt csak 2 kiragadott példára utalok. A Budapest-XII. kerületi Hazafias Népfront egyik vezetője vitéz Dr. Gyürky Tibor, aki 1945. előtt ugyanott vezető tisztifőorvos és az orvosi közélet egyik vezetője volt. De a legfeltűnőbb jelenségek egyikét Szegeden észlelhetjük, ahol a Népfront előkészítő bizottsági elnöke Tombácz Imre, régi dúsgazdag polgári család sarja, az 1945. előtti évek nem éppen demokratikus mozgalmainak egyik helyi szócsöve. így bosszulta meg magát a magyarság fogalmának a lenini elvek szerint történt megszűkítése, e téren így kényszerült védelembe vonulni a tömegbázis nélkül uralkodó vékony vezetőréteg, olyannyira, hogy még a szélsőségekre mindig hajlamos írószövetség tagjaira is panaszkodik a moszkovita Háy Gyula, mert azok beváltan káros módszerrel élnek: “nép” szóval nevezve a nép egy részét, kirekesztve a “nép” fogalmából a nép, a nemzet sokszor legértékesebb elemeit.” (IO> Háy Gyula talán nem is döbbent rá, hogy a tényeket vizsgáló szavaival voltaképpen a proletárdiktatúra nemzetiségi politikáját sebezte agyon, s felismerésével újabb perdöntő adatot szolgáltatott ahhoz a történetfilozófiához, mely szerint Középeurópában, zsákutcába jut minden olyan kísérlet, mely akár vallási, akár faji, vagy osztályalapon dönti el bárkinek a nemzetiségi hovátartozását. Minden út Moszkvába vezet A szovjetorosz előzmények ismerete nélkül megérteni nem, hanem csak félreérteni lehet a magyarországi helyzetet. A szovjet-magyar párhuzamból pedig sehogy sem lehet kiokoskodni egy olyan szemléletet, mely például a Nagy Imre-kontra-Rákosi látszólagos ellentétet úgy értelmezné, mint fokozatos átmenetet a népi-demokráciából valamilyen polgárosult titóizmusba. Az új szakasz nem visszafordulást, hanem határo— 10 —