Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-01-01 / 1. szám
zott előremenést jelent a szocialimus közbeiktatásával a kommunizmus felé. A Szovjetúnióban a húszas évek elején volt az első átmeneti korszak, röviden NÉP (v. i. novaja ekonomicseszkaja politika — új gazdasági politika), mely a Nyugat várakozásával ellentétben, ahogy Sztálin mondta: “a proletár állam különleges politikájának” (osovaja politika proletarskogo goszudarsztva) bizonyult, (ni s Lenin szerint “az új szakasz Oroszországából fejlődött a szocialista Oroszország” (iz Rossii nepovskoi bűdet Rossija szocialiszticseszkaja). (v>) Kevesen kísérték figyelemmel azt, hogy az “új szakasz” ideológiáját már jóval a júniusi fordulat (1953) előtt próbálták hazánk viszonyaira alkalmazni és ennek lehetőségét népszerűsíteni. Úttörő munkát a rendszer filozófusa, Fogarasi Béla, végzett 1950-től kezdve. (‘3) Nagy Imre emlékezetes (1953. július 4.-i) beszéde óta pedig már szinte könyvtárra menő magyarnyelvű irodalma van az új szakasz kérdéseinek. Javarészt Leninre hivatkoznak, s a szemelvényekből kétségtelenül kitűnik, hogy a rendszer urai egyáltalán nem kergetnek polgári ábrándokat. Fogarasi Béla, az MDP. filozófusa az új szakaszról írva megállapítja, hogy “államformája a proletárdiktatúra, tartalma a szocializmus építése”. ('*) Rákosi Mátyás orosz mestereire támaszkodva veszi gyanús védelmébe az egyénileg gazdálkodó parasztokat: “míg a mezőgazdaságban, túlsúlyban van a kisárútermelő gazdaság, addig minden lehetőt el kell követni annak érdekében, hogy ez növelje termelését”. (is) Az ipar, mezőgazdaság és a kereskedelem frontján végbemenő változásokat hasonló mértékkel méri a Kassai Géza és Mód Aladár között legutóbb lezajlott, országos érdeklődést kiváltó vita is. (l6) Mindezekre a koronát Nagy Imre, a minisztertanács elnöke tette rá október 24.-én, a Hazafias Népfront már említett budapesti kongresszusán. Nagy Imre, akinek nevéhez fűződik a megenyhült légkör meséje, a megalkuvást nem ismerő elvtársainak a megnyugtatására így nyilatkozott: “Akik pedig aggodalommal figyelték, vájjon a nagyszerű júniusi (1953) fordulat után nem fordítják-e vissza az ország szekerének rúdját, ma már láthatják, hogy semmi sincs ilyen aggodalamra. A Magyar Dolgozók Pártja, a kormány is szilárdan áll, nem áll meg félúton, következetesen halad előre”. ('?) Nem a régi programm változott meg tehát. Mindössze annyi történt, hogy a hozzávezető utak váltak járhatatlanokká, azokat kell tágítani, hogy Nagy Imre elgondolása szerint a proletárdiktatúra szekerébe be lehessen fogni a kilenc és félmillió, nagyobb termelési kedvvel dolgozó magyart a Szovjetúnióba irányuló szállítmányok növelésére. Új utakon ? A feltett kérdésre gazdasági és politikai vonatkozásban már megfeleltünk. Szükség van azonban a sokszínű élet egyéb területeinek is a feltárására, mert ezek egyenként is a perdöntő bizonyítékok végelláthatatlan sorát jelentik. Elegendő a rájuk való utalás, hogy feltáruljon előttünk a rideg valóság: a rendszer urai a régi nótát fújják, de megtévesztő, új hangszerelésben. Más szóval: a csapat ugyanaz, csupán összetételében történik némi változás az ellenfél, elnyomott népünk taktikai megtévesztésére. Minket, akik a szabad kritika földjén élünk, még Tamási Áronnak a Magyar Nemzet (1954) november 21.-i számában kitűnő WÁGNER: “Átmeneti korszak” Magyarországon 11 —
