Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-02-01 / 2-3. szám
A szovjet terjeszkedés újabb változatai Moszkva és a nemzetiségi kérdés A nemzetiségileg sokrétű államok igazgatása a népi nacionálizmus korában vált az emberiség központi kérdésévé, de a különböző megoldások számára az első kísérleti telep Közép- és Keleteurópában volt. Ma már tudjuk, hogy sem a francia forradalom “nation”-ja, mely szerint minden államterületnek egynyelvűnek kell lennie, sem pedig a faji alapra helyezkedő “Volkstum”-gondolat nem volt képes a soknyelvű és soknemzetiségű térségekben az együttélést megszervezni. A “Nagy Októberi Szocialista Forradalom” (1917) óta a szovjet propaganda a francia és német nemzetfogalom romjain kárörömmel hirdeti, hogy véglegesen megoldotta a nemzeti kisebbségek szerteágazó ügyét. A lenin-sztalini nemzetiségpolitika talpköve az a tanítás, hogy az egyazon államkeretben élő népek önrendelkezési joga egészen az államszervezetből való kiválásig, az elszakadásig fokozható. A szovjetunióbeli tapasztalatok 1917. óta azonban azt mutatják, hogy ezt az elvet ott még sohasem alkalmazták. Sőt1, valahányszor a nemzetiségi csoportok a központi hatalom iránt elégületlenségüket fejezték ki, mindannyiszor katonaságot és rendőrséget vezényeltek ki, majd át- és széttelepítéssel számolták fel a tűzfészkeket. Ez a kisebbségpolitikai gyakorlat többé már nem titok, éppen ezért az orosz szakirodalom le is vette napirendjéről. A nemzetiségi kérdés megoldásának szovjet módszerei Közép- és Keleteurópában 1945 után érvényesültek. A Kreml mindenütt előtérbe tolta segédcsapatait, a helyi kommunista pártokat, melyeken keresztül minden képzeletet felülmúló modern népvándorlást bonyolítottak le — békeidőben. A főként mezőgazdasági és ipari munkásságból álló őslakosságnak otthonaikból történt kimozdítása a népközi béke teljes feldúlását eredményezte. Valóban, eddig még sohasem észlelt feszültség, bosszúra éhes gyűlöletérzés lett úrrá a lelkeken. Ez a korszak 1944-től 1949-ig terjedt, s mintegy bevezető szakasza volt a hírhedt “divide et impera” elv megvalósításának. Majd előbújt a gondosan leplezett háttérből a Szovjetúnió, hogy az előzőleg egymásra uszított népek között a proletár internacionálizmus jegyében békét teremtsen. A nemzetiségi súrlódások megszüntetésére a szocialista kultúra fogalmát vették igénybe, mely “tartalmában proletár, formájában nemzeti.” Másszóval: magyar nyelven, bolseviki szellemben! Ezzel a módszerrel, meg a rendészeti intézkedéskkel, látszólag megállj-t parancsoltak a marakodó nemzetiségeknek. De néhány év leforgása alatt azt meg világosan látjuk, hogy a nemzetiségi viszályon túlmenően, magát a nemzetiség hordozóját, legyen az román, magyar vagy szláv, érte rendkívül veszélyes csapás, mely a nemzeti-népi kultúrák ősi, hamisítatlan jellegét akarja szovjetizálni. Sajnos, már akad jónéhány cseh, román, magyar és egyéb nyelven éneklő szovjet költő és prózaíró. — 79 VASFÜGGÖNY
