Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-02-01 / 2-3. szám
A következőkben három szemléltető példávial élek, melyek egyike sem szorul bővebb magyarázatra, mert önmagukban hordozzák a jugoszláviai, szlovenszkói és romániai magyar kisebbség kezelésének lenin-sztalini módszereit. A kisebbségi tanerők palicsi értekezletén, 1953-ban kimondták: “Úgy tanítsuk az irodalmat, hogy az a mi szocialista valóságunknak megfeleljen, az irodalmon keresztül nem a magyar nemzeti egyetemességre, hanem a mi fejlődésünknek megfelelő jugoszláv egyetemességre kell törekednünk.” Ez a szellemnek olyanfokú csonkítása, hogy hasonlattal éljek, mintha valakinek a testéről a lábfejét operálnák le azzal a céllal, hogy a különvált testrész folytassa a teljes organizmus életét. Csillagászati távolságra áll tőlünk a nemzeti türelmetlenség mindenfajta változata, amikor elmarasztaljuk a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák tankönyveit, mert még a magyar népi, (nem nemzeti) vonatkozásoktól is idegenkednek. Nem lenne baj, ha a következő szövegrész nem lenne az egyetlen magyar utalás egy magyar kisebbségi tankönyvben: “Szülőföldjét századokon Szláv testvérrel együtt védte Szláv és magyar, mint egy rokon Úgy dolgoznak kéz a kézbe”. Az olyan nemzetiségfelfogásnak sincsenek szilárd demokratikus alapjai, amely csak úgy lehet magyar, vagy román, ha más társadalmi osztályba tartozó honfitársait állítja pellengérre. Hajdú Zoltán, erdélyi magyar költő “Hazám” című versében ezt így énekli meg: “Magyar vagyok és láttam: nem szlávban és románban van itt a hiba, — s míg mérgekkel beoltott népünk egymásnak rontott, hogy kapta el a koncot az úri fifika. Mindegy, hogy milyen nemzet: a szegény szegényt nemzett, a gazdag gazdagot.” A fenti költemény tökéletesen kifejezi a szociálista hazafiság tartalmát. Ez az új fogalom leszűkítette a nemzetfogalom körét munkásság, dolgozó parasztság és haladó értelmiségre, kirekesztvén belőle mindazokat, akik más foglalkozási kategóriákba esnek. Ez az újfajta patriotizmus ugyanolyan merénylet a dunai népek érdekei ellen, mint amilyen volt a faji alapon szelektáló mozgalom. A nemzettestnek ez az újabb megcsonkítása méginkább nyilvánvalóvá tette azt, hogy a nemzetiséghez tartozás elsősorban érzelmi állásfoglalás kell, hogy legyen s minden egyéb kritérium erősen vitatható. A kommunisták sokáig büszkék voltak a nemzetiségi politika lenin-sztalini felfogására. Újabban azonban már megingott ebbe a csodaszerbe vetett bizalmuk, mert az uralmuk alá hajtott nemzetiségek egytől-egyig elégedetlenek. Erről panaszkodik Karol Bacilek, a Szlovák ÚJ MAGYAR ÚT — 80 —
