Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-09-01 / 9-10. szám
KISJÓKAI ERZSÉBET Marika visszajött A szilvakék Buick suhanva száguldott az országúton. A kilométerjelző százhúsz fölé emelkedett, olyan finom rezdüléssel, mint ahogy a szitakötő csillogó szárnya rezzen, mikor le akar szállni egy falevélre. A májusi égbolt egyetlen súgárzó kékség volt, csak a hegyek felett lebegett játékosan néhány bárányfelhő. Az autó minden járművet leelőzött és most már percek óta nem volt előtte semmi, csak a halványszürke, sima út. — Érzed, mi a különbség? Különösen most, hogy emelkedünk — fordult a színésznő a férjéhez. — Mégis jó, hogy kicseréltem a kocsit. “Kicseréltem,” ismételte el magában a férfi és keserű lett a szájaíze. Milyen kedves lett volna, ha most többesszámban beszél. Ha nem hangsúlyozza még önkéntelenül is, hogy minden az övé. Persze, hogy övé az új kocsi is, mint ahogy övé a tenger fölé hajló, fehér terrasz, a nizzai villa hangoskodóan pompás berendezése, a múlt héten vásárolt velencei csillár, a fehér zongora. A karórám és az alsónadrágom is az övé, ő fizette ki, gondolta önmarcangolással és furcsa fintor jelent meg arcán. Nekem nincs semmim, kitart, mint egy selyemfiút. Inas vagyok és soffőr, titkár és rabszolga. Fizetés nélkül. A királynő férje, akit a sors árny-szerepre szánt és szerényen hátrahúzódik, kisebbségi érzésében udvariasan vigyorog, mikor a feleségét ünnepük. És nyelek mindent, mert gondtalanul élhetek, mert minden más menekült nyög, izzad és nyomorog, csak én, csak én . . . Olyan nagy ívben dobta ki cigarettáját a száguldó kocsiból, hogy a karját beleütötte a kocsi oldalába. Dühös volt ez a mozdulat és a szája rándulása is visszafojtott indulatról árulkodott. Épen fenyőerdő mellett haladtak el és a cigaretta a tűlevelekre esett. — Mi bajod? — húzta össze szemét a nő. — Erdőtüzet akarsz csinálni? Ha beérünk a városba, leállunk ebédelni. Addig tűrj. — Eh. Nem éhségről van szó. Csak a benne élő fenevad liheg ugrásra készen. Úgy érezte, eleget tűrt és hallgatott eddig. Hosszú ideig játszotta a kitartott férj alázatos szerepét. Több szabadsága és joga van még Puck-nak, az elhízott dakszlinak is, mert az feldönthet állólámpát, beronthat sáros lábakkal a hálószobába, leszakíthatja a függönyt. Őrá meg rászól Mira, ha széjjelhagyja az újságjait és földreejti a cigaretta hamuját. Most fuldokolni kezdett a sok szolgálatkész, engedelmes választól, amely az utóbbi időben elhagyta a száját. Mintha tükörbe nézett volna és látná betanult, figyelő, udvarias mosolygását és sok helyeslő fejbólintását, ez a kép felkorbácsolta amúgyis zilált idegeit. Az asszony lelassított, mikor beértek a városba. Forgalmas utakon suhantak végig, letértek mellékutcákra is, látszott, hogy az asszony megfelelő helyet keres, ahol ebédelhetnek. Persze, hogy a Grand Hotelt választja, húzta el a férfi csúfondárosan a száját. De mikor a Buick meg— 400 —
