Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-09-01 / 9-10. szám

MARTON ANDRÁS Az új vezető világhatalom Egy nemzet világviszonylatban való kiértékelése igen bonyolult dolog és különböző, néha szubjektív kritériumok figyelembevételét és vizsgála­tát követeli. Azok az egyéni tulajdonságok, szokások és földrajzi adott­ságok, melyekkel egy nemzet rendelkezik és melyek alapján kiválik a többiek közül, nem vonják maguk után, hogy ez a nemzet értékesebb, vagy pedig nagyobb hatalommal avagy presztízssel rendelkezik a többi országok felett. A történelem tanúsága szerint legtöbbször nem az a nem­zet a kiváló, melyet adottságai erre hivatnak, hanem amelyik egy ked­vező tényező, egy megfelelő alkalom megragadásával erőszakkal a többi­ekre kényszerítette az uralmát. Még manapság sincs a nemzetközi tár­sadalomnak más fokmérője, mint a puszta erő. Erő és hatalom végeredményben viszonylagos dolog és egyetlen tár­gyilagos mértéke a háború, mely a hatalmi kérdést eldönteni képes. Ugyanez áll fenn a mostani atombombás és idegháborús világban, és amíg a két ellenfél egymással meg nem mérkőzött, addig nincs a hatalom kér­dése eldöntve. Ennek a ténynek a figyelembentartásával kell Amerika helyzeti kiértékelését megközelíteni. Amerika hatalma nem annyira a katonai erőre és felkészültségre szorítkozik, hanem azokra a tényezőkre, melyekre maga a katonai erő is visszavezethető. Az ország Ahogy Napoleon is felismerte, legelőször a földrajzi adottságokat kell tekintetbe venni, mert ez az alapja a gazdasági és politikai hatalomnak. Nagyságban Amerika — leszámítva Oroszországot — kétszerese Európá­nak, és habár a területi nagyság önmagában nem játszik döntő szerepet, a területi kiterjedés egy nagyhatalomnak életkérdést jelent. Az ország kiterjedése tehát nemzeti erőt képvisel, modern technológiai felkészültsége pedig megengedi a vezetés centralizálását és ugyanakkor a termelés de­centralizálását. A termények változatossága és a védelmi vonal mélysége ugyancsak a nagyságnak köszönhető. Topográfiája a belközlekedés kifej­lődésének nem okoz akadályt és az országnak a legjobb út, vasút- és légi­vonal rendszere van. Fizikai adottságai változatosak, kiegészítik egymást és kedvezően felhasználhatók. A kiima eléggé változatos és általában ked­vező az energikus fajta kifejlődéséhez.! Területe a mérsékelt égövben fekszik, s ez nagy befolyással van a kultúra és a civilizáció fejlődésére. Mint ismeretes, a mérsékelt zóna melegágya majdnem az összes kultúr - megnyilvánulásnak ezen a világon. Az energiaelosztás tehát kedvező és a klíma szabályozása nem probléma. Következésképen az emberi tevé­kenykedés nem korlátozott, hanem minden ágra kiterjed és nem függ- 1 1. Fifield, Russel H. & G. E. Pearcy: Geopolitics in Principle and Practice; Boston Ginn, 1944, 87. 1. — 387 —

Next

/
Thumbnails
Contents