Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-09-01 / 9-10. szám
ni eredetű gondolat, amelynek gyökerei azonban még a fémmegmunkálás feltalálásának ősi idejébe nyúlnak vissza. Hasonlókép kell Attila ismert nevét, “az Isten ostorát” értelmeznünk. A kifejezés maga származhat a Bibliából, de a lovasnomádok ajkán nem volt meg benne a keresztények Istene szörnyű büntetésének pejoratív értelme. Az eszközt jelentette, amellyel az arra hívatott világuralkodó megfékezi az összes népeket, mint a pusztai lovas a paripáját. Még a 10. századból is van egy magyar monda, amely szerint a lechmezei csata után 955-ben elfogott magyar vezérek a kivégzés előtt kijelentették: “Mi a nagy Isten bosszúja vagyunk, akiket rátok ostorul bocsátott, mert akkor a ti kezetekbe esünk és elveszünk, mikor titeket üldözni megszűnünk.” Dzsingiszkánnak is tudunk egy hasonló kijelentéséről. Az “Isten ostora” elnevezés tehát a steppei népek gondolatvilágának bámulatos konzervatívizmusát is mutatja. Egy másik példa azonban talán még jobban szemlélteti egyes képzetek évezredeket és minden népi különbséget áthidaló érvényét és erejét. Ez az “Isten kardja” amelyet hegyével felfelé beásva vagy felállítva tiszteltek. Már a régi szkíták ismerték a szókért, kínai források Belsőázsiából is említik.aztán egyidejűleg hallunk róla az alánoknál és hónoknál. Attila egy ilyen kard megtalálását a világuralomra való isteni elhivatottsága jelének tekintette. Még a kereszténységre tért magyarságnál is megtalálták ilyen kardtisztelet nyomait. A székelyföldön több “szkíta módra” elásott kard illetve szablya került elő, amelyek a népvándorláskortól a középkor végéig terjedő időből származnak. A magyar királyi család, az Árpádház birtokában is volt egy állítólagos “Attila kardja”. Még ma is megvan és mint “Nagy Károly szablyályát” a német-római császári koronázási jelvények közti Bécsben őrzik.. Valójában egy pompás ősmagyar szablya, amely körülbelül a 9. század második felében valahol a Kiev környéki műhelyekben készült. Salamon magyar király anyja ajándékozta 1063-ban Nordheimi Ottónak, így került Németországba. Ez ,a szablya egyébként az egyetlen ősmagyar fegyver, amely sosem volt földben. De most térjünk vissza voltaképeni tárgyunkhoz, a nomád uralmak keletkezéséhez és sajátos jellegéhez. A pusztai pásztorok megtanulták, hogyan kell óriási méneseiken és nyájaikon uralkodni és azokat kihasználni. Ugyanúgy akartak az emberekkel is csinálni. A tűzzel-vassal összekovácsolt nomád birodalmak gyakran óriási terjedelművé nőttek. Kialakulásuk azonban egészen más törvények szerint történt, mint az európai népek államalapításai. A földművesnépek birodalmai inkább a mélybe hatolnak, a meghódított földet egészen birtokukba akarják venni, saját embereikkel betelepíteni. A lovasnépeknek csak legelőre volt szükségük, más életmódot követő népekre csak vékony uralkodó rétegként rátelepedtek. A saját településterületük köré minden esetben védőgyűrűt szerveztek a leigázott népekből. Itt az ellenállást tanúsító korábbi vezetőréteg megsemmisítése vagy elűzése után új vezetőket állítottak vagy maguk közül, vagy pedig a bennszülöttek megbízható és hűséges elemeiből. Fontos pontokon őrcsapatok telepedtek le. A bennszülött, letelepedett népesség BOGY AY: A lovasnomád népek — 381 —