Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-09-01 / 9-10. szám

ÚJ MAGYAR ÚT

gálta közönségét, mely annyiszor változott, de mégis mindig ugyanaz a művészetre szomjas, színházlátogató közönség maradt. December 8.-án lépett fel utoljára mint színész a Nemzetiben s 9.-én otthagyta szeretett hazáját, hogy mentse családját a pusztítás elől. Mégegyszer, a határhoz közel, elszavalta a Vén cigányt és ez volt búcsúszava hazájához.

Hét évig éltünk Bajorországban, Wolfratshausen mellett s ekkor már az unokái körében lépett fel csupán. Mikor 1951. októberében Amerikába jöttünk s New Yorkban várakoztunk a család többi tagjaira, viszontláttuk Mály Gerőt, Bodán Margitot és Gyenge Annát. South Bend-i csöndes otthonunkban a magyar templom és a magyar dalok adták maradék örömét. És a néhány magyar film, meg a társulatok vendégszereplései aranyozták meg élete utolsó éveit. Március 15.-én neki szavalta el régi kedves fiatal barátja, Piacsek István, a volt debreceni piarista diák az egykor tőle hallott “Vén cigányt”. S még egy öröm: Géza napjára levél otthonról, a Csokonai-Színház műszaki személyzetétől; két díszmestere, portása, díszítői, fodrásza, öltöztetőnője írták alá, visszaemlékezve a régi boldog Géza-napokra és szeretett igazgatójukra.

S ő, aki mindig hazakészült, bizonyos formában mégis hazatért, mikor örök nyugovóra hajtotta fejét: magyar földet hoztak a szívére, hogy az alatt aludhassa az álmát, s magyar nemzetiszín szalag volt az egyik koszorún. S az a szalag még Magyarországról való volt.

Amikor ezeket a sorokat írom, Csia Kálmánéknál, a mi kedves volt németországi lelkészünknél, aki itt is a mi nélkülözhetetlen, szíves-szavú vigasztalónk maradt, lepereg szemem előtt a mi harcminchét esztendőnk sok szép, bátor küzdelme, sikere és izgalma. És ma, amikor nincs semmi vagyonunk, s a legnagyobb öröm megsimogatni unokáim fejét, érzem, mégis érdemes volt, mert gazdag volt az életünk az alatt a harminchét esztendő alatt. És az a sok gazdagság, a magyar szó, a magyar művészet gazdagsága nemcsak a mienk volt, hanem azé a megszámlálhatatlan soksok magyaré is, aki akkor boldogan itta magába a magyar szó erejét s aki ma otthon, itt vagy más határain a földnek csak emlékeiből tudja visszahívni a szabad, művészi magyar szó sok-sok finomságát.

Az ifjúság nem követi a kommunistákat

(USIA) Az Egyesült Államok Tájékoztatási Hivatalának jelentése szerint egy nemrég kimenekült 18 éves magyar diáklány közölte Amerika Hangja munkatársával, hogy osztályában egyetlen kommunista sem volt. Április 4.-én, az úgynevezett “felszabadulás” ünnepén a diákoknak kórusban kellett volna éltetni a “felszabadító szovjet hadsereget” és a népidemokráciát. Amikor a tanár jelt adott a szavalókórus megkezdésére, a diákok néma csendben maradtak. Húsvétvasárnap pedig a diákoknak templomi idő alatt propagandafilmeket kellett végignézni. Amikor azonban a terem elsötétedett, a diákok egymás után kiszöktek az ablakon és elmentek a templomba.

— 378 —