Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-09-01 / 9-10. szám

formák keletkezésének, kereszteződéseinek, a nyelvkeveredésnek problémáit óhajtotta megfejteni. Először — a faji és népi keveredést mindenütt elkülönítve — kereskedelmi és kulturális kapcsolatokkal próbálta megmagyarázni a nyelvészeti paleontológia körébe eső jelenségeket, majd pedig, a marxizmus hatására az osztályellentétek, osztályrétegeződések szerepét kutatta. Nyelvkeletkezési elmélete, szembefordulva a családfa-elmélettel és az őshaza-tanok minden változatával — amelyeknek a magyar és a finnugor nyelvek keletkezésének, egymáshoz való viszonyának meghatározásában az egész magyar nyelvtudomány, de a történeti kutatás is döntő jelentőséget tulajdonított — a nyelvek keletkezését bizonyos, szerinte a kezdeti fokon három hangból álló őselemek (A, B, C, D elem) további kapcsolatai, kopásai, kombinációi sorozatának tekintette. (Pl. A-elemek: sál, tál, dór, dal, stb., ahol a szókezdő foghang után valamely magánhangzó, majd pedig egy folyékony hang következik; a B-elemekben szókezdő ajakhangot találunk: bér, bar, mai, mar, mur, val, pal, fal, stb.; a C-elemek szókezdő foghangot tartalmaznak és orrhangra végződnek: von, don, tan, san; a D-elemek végén ú. n. spiráns hangok vannak: ros,' rah, las, nas, stb.)

Marrnak e teljesen formalisztikus, történetietlen tanait a marxista materiálizmus kezdetben jól felhasználhatta a különböző hagyományos történeti vizsgálati rendszerek aláaknázására, elsősorban Oroszországban, ahol a nemzeti kisebbségek bonyolult mozaikja a hagyományos új-grammatikus történeti iskola módszereivel az új autonómia birtokában hamarosan egymástól elkülönülő történeti öntudatra ébresztette volna a népek egész sorát.

Marr elmélete viszont azzal, hogy pl. az indoeurópai nyelveket ugyanazon “jafetita” nyelvek későbbi állapotának tekintette (Nőé harmadik fiától, Jafettól származtatván a kaukázusi nyelveket, majd a baszkot és etruszkot is), a szukcesszív állapotváltozások ú. n. stadiális elemzését vezette be, amelyben a nyelvi változások okai tipológiailag új gazdasági feltételekben keresendők. Ilyenformán a nyelvi változások evolúciós magyarázatát az egyik stádiumból a másikba történő transzformáció, azaz gyökeres (radikális) változás magyarázata váltotta fel. Ez az ú. n. “stadiális” fejlődési folyamat a “jafetita” nyelveknek egy másik nyelvi rendszerbe való transzformálódási folyamata. Mindenütt a jafetita nyelvek transzformálódtak más rendszerekbe, így valamennyi nyelvrendszer egy jafetita rendszerre, mint megelőző nyelvi állapotra megy vissza. A jafetita nyelvek érintetlen alakban — Marr szerint — csak egyes körzetekben őrződtek meg: a Kaukázusban, a Pamiron és a Piréneusokban.

Marr iskolájának vizsgálatai a “mester” rendszerének egyre több hiányosságát derítették ki. Ezért csakhamar fel kellett építeni — még Marr életében — a nyelvek “polistadiális” rendszerét, amelyben már maguk a jafetita nyelvek nem egy stádiumot jelentenek, hanem “olyan régi stádiumok egész sorának a konglomerátumát, amelyek észlelhetők ugyan, de pontosan meg nem határozhatók és nem rajzolódnak ki élesen.” A stadiális átmenetek sémája mássá válik. “Alapjaként megmarad a polistadiális állapot, azaz a stádium hiánya,” amelyből aztán a társadalmi okú transzformációs folyamatok hatására a stádiumok (a fő nyelvrendszereket jellemző sajátságok) sora kialakul.

Mivel a gyökeres változások a tudat egy új állapotával, a dialektikus

BAKÓ: A magyar nyelvtudomány sorsa

— 359 —