Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-01-01 / 1. szám

FÁY FERENC Tiborc új éneke Lelkiismeretnek a hontalanság Bánkjai és Tiborcai felé Hóink-Bán, Nagyúr, a porba hulltam. Néped vagyok, a föld, a mag, Az ös gyökér. Uram, ne engedd: fajtád széthull. Nem lesz több gyermek, nem lesz család s a renyhe had húsunkat marja. Nézd ez arcot, téphetnek róla még le sarcot? Cafatba lóg a két kezem. Nagyúr, ki tart ekét a földnek? Nézz rám, nem bírom, összetörtek. Nincs házam, földem. Éhezem. Az asszonyom halálra marták. A lányom, Bánk, ma megvetett. Fekély piszkítja tiszta arcát. Vedd el, döfd át ez életet. Tiporj, rúgj szét, és nem kiáltok, számról nem hallasz vád-panaszt, Uram, Tiborc kér, régi híved, döfd át kardoddal ezt a szivet, hiszen mit ér egy rongy paraszt? Mit ér, ha teste roncs s fekély es erők rohasztják ös nevét? Pusztulj paraszt, Bánk is ma gyáva, rettegve bújik önmagába s nézi, hogy tépik nemzetét. Föl hát, Nagyúr, hagyj itt a porba, pár óra még ez átkozott paraszti élet. Vár a pompa, indulj, temesd hited a borba, — 34 —

Next

/
Thumbnails
Contents