Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-01-01 / 1. szám
Válasz vitéz dr. Káldy Ferenc úr “Hozzászólásáéra Aki az Új Magyar Út 1954. május-júniusi számában közölt és a Káldy Doktor Úr hozzászólásában kifogásolt cikkemet figyelmesen, elolvasta, az kétségen kívül megállapíthatta, hogy e rövid tanulmány a szumir-magyar rokonsági elmélet túlzásait tette bírálat tárgyává és személyében senkit sem támadott. Mindössze arra igyekeztem a figyelmet felhívni, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint sem embertani, sem nyelvészeti, sem régészeti, sem pedig néprajzi bizonyítékok nem támogatják kellőképpen e feltevést. Minthogy e rokonsági elmélet hívei képtelenek meghatározni a feltételezett együttélés idejét és helyét, az egész hypothesis légüres térben mozog. Káldy Ferenc Doktor Úr — ahelyett, hogy egyetlen állításomat is képes lett volna megcáfolni — hozzászólásában személyemet igyekezett bizonyíthatatlan vádakkal támadni. Mivel a szóbanforgó kérdés eldöntése nem a személyeskedés erősségének fokozásától, hanem az elvek igazának bizonyításától függ (amire ő kísérletet sem tett), a Doktor Úrral való vitatkozást az általa képviselt színvonalon céltalannak tartom. Kortesbeszédekkel, szimpátiatűntetéssel, hangulatkeltéssel, vagy akár népszavazással eddig még sem atombombát nem fedeztek fel, sem más tudományos kérdést nem döntöttek el. Arra sem igen volt példa, hogy nem jogi természetű problémákat jogászok oldottak volna meg a nyelv-, vagy a történet tudományok területén. A tudományos gondolkodás szabadságának országában erőltetettnek, sőt fantasztikusnak tűnik az a megállapítás, hogy doktori esküjét szegi meg az az egyetemi tanár, aki egy vitatott értékű munkáról kedvezőtlen bírálatot mer írni. Az egész “hozzászólás” legtragikusabb és legkomolytalanabb része talán az a mondat, amely munkaadómat: a Wenner-Gren alapítványt a magyarság elleni elfogultsággal gyanúsítja meg. Ha Káldy Doktor Úr vette volna magának azt a fáradságot, hogy az alapítvány nyomtatásban kiadott évi jelentéseit átlapozza, meglepetéssel vette volna észre, hogy ez az intézmény csak az elmúlt évek folyamán több tízezer dollárral segítette a nyugati beállítottságuk vagy keresztény világnézetűk miatt otthonról elmenekült magyar tudósokat is. A hozzászóló úr megfontolatlan kritikája tehát nemcsak tájékozatlanságot, hanem súlyos tapintatlanságot és nagymértékű hálátlanságot is árul el az önzetlen Maecenással szemben. Ezt a lovagias érzésű magyarságnak a leghatározottabban vissza kell utasítania. Nem hisszük, hogy a “WORD” c. folyóirattal kapcsolatos — aligha bizonyítható — vádaskodások hozzájárulnának az amerikai-magyar barátság kiépítésének annyira kívánatos munkájához. E sorok írójának az a meggyőződése, hogy az ilyen színvonalú “hozzászólások” nem sokat használnak a “Szumir-iskola” tudományos hírnévé nek. Minthogy Káldy Doktor Úr klasszikus műveltségével dicsekszik, engedje meg, hogy én is egy latin közmondással fejezzem be válaszomat: “Si tacuisses, philosophus mansisses.” New York, 1954. december hava. Foltiny István 33 —
