Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-06-01 / 6-8. szám
UJ MAGYAR ÜT járása, hogy csak az agymunkára koncentrál. Sokkal eredményesebb lesz az az iskola, amely az érzelmi-akarati és biológiai tényezőknek is komoly fontosságot tulajdonít az értelmi tényezőkkel egyidőben. Ez az iskola arra is törekszik, hogy a gyerek az iskolában otthon érezze magát és egyúttal biztonságban is. Boldog legyen, hogy kedvező légkörben tanuljon. Ennek az elvnek megfelelően a modern iskolában a formális tanulásba nem ugranak fejest. A gyerek először megtanulja, hogy hogyan lehet a többiekkel jól kijönni, jól megférni, másokat segíteni. Hamarosan otthon fogja érezni magát a könyvek, füzetek, színeskréták, képek között. Ez alatt a bevezetési időszak alatt a tanítónak módjában van a gyereket állandóan megfigyelés alatt tartani és szinte gyermekenként fogja tudni megállapítani, hogy melyik a legmegfelelőbb idő a gyermeknél az írás, olvasás, számolás bevezetésére. Ugyancsak a tantárgyak elskatulyázása, illetve egybeszövése vonalán: ha például írást, olvasást, nyelvtant és történelmet tanítunk, akkor a tanításnak talán a legkevésbbé célravezető formája az, hogy a tantárgyakat szigorúan elhatároljuk egymástól. Az iskolai oktatás területén az előrehaladásnak, mondhatnánk, a leglényegesebb lépése a modern iskola azon törekvése, hogy a tantárgyakat egymásbaszövi. Erre példaként negyedik elemista fiam egy délelőtti iskolai programmját említem meg. A délelőtt történelemben Lincolnról tanulnak. Előző nap fiam itthon a lexikonból elolvasott mindent, ami Lincolnról olvasható volt és az iskolában beszámolt róla. Közösen írtak róla, közben a tanítónő alkalmat talált arra, hogy a gyerekekkel a helyes és szépírást gyakorolja. Helyenként, ahol a helyzet adta, nyelvtani problémákat beszéltek meg. Lincoln korának szokásait és társadalmi problémáit is megvitatták. Megállapították azt, hogy Lincoln milyen magas volt, s ezt a magasságadatot saját magasságukkal hasonlították össze. Befejezésül külön-külön szabadkézi rajzot készítettek Lincolnról. Végül, a tanulás folyamatának tudományos vizsgálata megállapította azt is, hogy nagy mértékben hatástalan az a tanítási mód, amelyik nem veszi figyelembe az egyéni különbözőségeket. A régimódi iskola a tanulókat egyformán kezeli. Ugyanazokat a tantárgyakat ugyanazon könyvekből tanítja. A tanulóknak teljesen egyforma problémákat kell megoldaniok, s ha a tanár beszél, az egész osztályhoz beszél. Ez az iskola a tanulókat teljesen egyformán kezeli, méri, fegyelmezi. Ez a tanítási elv autokratikus: gépies. Olyan, mint a rosta. Nekilapátolják a kavicsot a rostának, s a keveset, ami az egyforma lyukakon átjut, azt felhasználják, míg a többi veszendőbe megy az útszélen. S az ilyen rendszerrel dolgozó iskola a kevés, egyetemet végzett diák sikerével próbálja igazolni magát, holott olyan sokakat hagy veszendőbe menni, csak azért, mert nem ismeri el, hogy a mindenkinek egyformán felállított norma az egyiknek túl könnyű, a másiknak pedig túl nehéz . . . Miért van az, hogy azt mindenki hajlandó elismerni, hogy az emberek különbözhetnek egymástól külsőben, de annak a különbözőségnek, amely a tanulás folyamatában való egyéni különbözés, már sokkal kevésbbé akarnak helyet adni? Pedig a különbözőségek itt sokszor sokkal kiáltóbbak. (Különbözőség a szóhasználatban, olvasási készségben, színreakcióban, számtani problémák megoldásában s még számtalan más területen, így pld. az érzelmi folyamatokban.) Ezeket a területeket a tudományos kutatás — 288 —
