Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-06-01 / 6-8. szám
területén most csak egy-két jelentős pontra tudunk rávilágítani, s ezt, a probléma szemléltetőbb megoldása kedvéért, összehasonlítással tesszük. Az összehasonlításnál, egyik pólusként, az előbb említett felfedezések eredményét tekintetbe nem vevő iskolát “régimódi” iskolának fogjuk nevezni, míg a kutatások eredményeit felhasználó iskolát “modern” iskolának. Az elnevezés kényszere sajnálatos, mert a fogalmak és az elnevezések alkalmazásának mai zavarában igen könnyen rámutathatnánk olyan úgynevezett régimódi iskolákra, amelyek csak külsőleg azok, de lényegükben a neveléstudomány kutatásait messzemenően figyelembeveszik, míg több ú. n. “modern” iskolának csak az épülete modern, de a modern falak középkori dohszagot lehelnek. A régimódi iskola egyik alapelve az, hogy az elmét éppen úgy lehet fejleszteni, mint az izmokat, és hogy erre az agy tornára csak bizonyos tantárgyak, így pl. elsősorban a latin és matematika alkalmasak. Ezen elv szerint nincs szükség arra, hogy a tanított tárgyak szoros összefüggésben legyenek a tanuló későbbi életpályájával, jelen életkérdéseivel, vagy érdeklődésével. A praktikusság nem szempont. Ez a rendszer nem is törekedik közvetlen tapasztalatszerzésre. Mindent könyvből tanít. A közelmúlt tudományos vizsgálódásai megállapították, hogy abban, hogy az elme izomként növelhető, csak elenyésző igazság van. Vannak ugyan személyek, akikre az elmélet bizonyos mértékben igaz lehet, akikkel ér el eredményt, de még ezekkel is közelről se olyat, mint amilyet más módszerrel el lehetne érni. Mert még ettől a kevés ú. n. könyvcentrikustól sem lehet elvárni azt, hogy a nehéz tárgyak tanulásában “kiélesedett” elme sikeresen küzdjön meg olyan problémákkal, amelyek természetben teljesen különböznek a tanult tárgyaktól. Ennek a kérdésnek a megfontolásánál gondoljunk csak régimódi iskoláink “legkiválóbb” produktumaira, korunk egyes híres tudósaira, akiknek a való élet felé való tájékozottsága, politikai érettsége sokszor megdöbbentően minimális. A tudományos vizsgálódások eredményei azt mutatják, hogy a formális agytréning haszna nagyon korlátozott. Például a régimódi iskola feltételezi, hogy a latinnak a tanítása fejleszti a tanulónak anyanyelvében való kifejezési készségét, logikus gondolkozását, jellemét és akaratát. (Ez utóbbit azért, mert a tanulónak rendszerint a latin tanulásánál egy olyan tárgy tanulását kell magára kényszerítenie, amit nem szívesen tanul.) Ezen elmélettel ellentétben rájöttek arra, hogy az anyanyelv használatában való jártasság az anyanyelv mind tágabb körű és mind több formában való gyakorlásával sokkan jobban fejleszthető, mint az előbbi módon. Hasonlóan ehhez, a logikus gondolkozás messze jobban elsajátítható a gondolkozás helyes menetének életszerű problémákon való alkalmazásával. A jellem formálásának pedig a fentinél sokkal eredményesebb formája a pozitív megközelítés: az egyén jellemének kielemzése és olyan helyzetekben való kipróbálása és irányítása, amelyek az élethelyzeteknek megfelelőek, illetve maguk is élethelyzetek. A latin például nem azért kapcsolódott ki a modern iskola tantervéből, mert nehéz, hanem azért, mert a neki tulajdonított szerepet más, életszerűbb és reálisabb tárgyak vették át, amelyek elsajátításába a tanulók sokszor még a latinnál is több szellemi energiát fektetnek bele, — és kedvvel. Idevág az a felfedezés is, hogy a tanulás, a gyakorlás akkor válik ÚJ MAGYAR ÚT — 286
