Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-06-01 / 6-8. szám

ÚJ MAGYAR ÚT

Nemzeted prófétája voltál, bárhol tanyáztál, ott bolyongtál, hol ír mesék és ír királynők zöld kertjében az üdv égig nőtt.

Sligo megye volt szülőhonod, szentnek mondottad az ősromot. Szentnek a múltak bűvét, kínját, megtalálhattad lelked hídját.

Szentnek a jelen tajtékozó keservét s kedvét, váltakozó játékában te, ír Homérosz, kit képzelettel vont be Érosz.

Ahol születtél, ott maradtál, bár idegenben meghalhattál.

És hazahoztak, esős nap volt, az űrön át a bú kóborolt.

Hazahoztak, akik szerettek, tudták szivedet, rejtélyedet.

Veled a regés, hű vitorlák, a te vizeden nem volt korlát.

Macha királynő tündérei őriztek s bátor legényei védtek a vihar s hullám ellen, noha dermesztő volt a szellem.

Megvédtek ők, kik láthatlanok, a bűbájosak, ártatlanok.

A tiszták, kiket a virágszál üdvözöl s kődben a napsugár.

S míg köszöntött a csend s a magány, kelta istenek végső útján a költőnek, a halhatatlant dicsérték, rögnek felfoghatlant.

Macha királynő ringatta el holttested. Csellel s gyűlölettel többé a tűnő meg nem ölhet, örök otthonod szülőfölded.

Szülőfölded, az ír szülőhon, énekkel győztél a jármokon.

A halál addig nem száműzhet, míg a sors rózsát reád tűzhet.

Hadd szóljak végül Amerikáról, a gépek s tömegcikkek gyártásának hazájáról s a magyar író s a pedagógus helyzetéről ebben a világban, kihangsúlyozva az esztétikai, pszichológiai s filozófiai problémákat. Akár— 240 —